A bűnvádi feljelentés, amelyet Bogdan Laban, Szabadka polgármestere tett Vladimir Polovina, a megvert belgrádi egyetemi tanársegéd ellen, vélhetően az alatt az idő alatt íródott meg, amíg Polovina a rendőrségen ülve arra várt, hogy bejelentést tegyen az őt ért brutális támadás miatt, tudatja a Danas napilap.

Polovina ugyanis szombaton 20-30 körül érkezett az egyes számú rendőrőrsre, hogy bejelentse az őt ért támadást. Azonban csak két és fél órával később, 23 óra körül vitték át a szabadkai rendőrség központi épületébe – ahol azonban Labad bűnvádi feljelentése várta, amelyben a tanársegéd terhére róják a biztonság veszélyeztetését. Így lett Polovinából, a sértettből gyanúsított, akit egészen hétfő reggelig a rendőrségen tartottak fogva.

„Értékelésem szerint védencemet addig tartották fel, amíg Laban nem gépelte le és adta át feljelentését szombaton este 21-23 óra között. Csak amikor Polovinát átszállították a rendőrőrsről a rendőrség főépületébe, adták át nekünk azt a feljelentést, amelynek addig a létezéséről sem tudtunk” – nyilatkozta a lapnak Dušan Kliska, Polovina védője, akinek állítását alátámaszhatja a tény is, hogy politikai karrierjét megelőzően Laban a szabadkai rendőrség tisztviselője volt. A Szerb Haladó Párt közleménye, amely szerint a szabadkai polgármestert „provokálták”, s ezért reagált „méltatlanul”, mert „arra kényszerítették, hogy lopjon”, a védő teljes képtelenségnek nevezi.

„Hogyan lehet valakit arra kényszeríteni, hogy lopjon? Miért nem tisztázták a haladók ezt a kijelentést?” – kérdezi Kliska.

A Polovina elleni támadás oka állítólag a polgármestert negatív színben feltüntető plakátok kihelyezése volt. Azonban a Danas nem hivatalos értesülései szerint a valós ok, amely miatt a Szerb Haladó Párt két tagja összetűzésbe került, egy ingatlan. Ugyanis Szabadkán van egy földterület, amely pillanatnyilag mezőgazdasági területnek minősül. Polovina állítólag egy üzletember érdekeit képviselte, aki szerette volna megvenni ezt a területet, hogy azon üzleti céllal építkezzen, ehhez azonban el kellett volna érni, hogy a kiszemelt földterületet átminősítsék építési területté, amivel viszont Laban nem értett egyet. Szabadkán egyébként él az a vélekedés, hogy Laban és Polovina azért utálja egymást, mert mindketten nagyobb befolyást szeretnének maguknak a városban és a pártban.

Dušan Kliska azonban cáfolja, hogy védence bárkinek a gazdasági érdekeit képviselte volna, azt állítja, Labant a támadásra a fiatalabb pártbéli kolléga ambíciói és befolyása késztette.

„Polovina Szabadkán született, elképzelhető, hogy vissza szeretne térni szülővárosába, ahol folytatná akadémiai és politikai karrierjét. Laban láthatóan megijedt, ki tudja, még mitől, hiszen állandóan testőrökkel mutatkozik – mondta a védő, aki arra is emlékeztet, a polgármesternek nem ez volt az első esete, hogy összetűzésbe került politikai ellenlábasával.

„A Laban elleni bűnvádi feljelentés, amelyet a radikálisok tettek a polgármester erőszakos magatartása miatt több mint egy éve, még mindig egy fiókban porosodik. Ha azt a feljelentést valaki komolyan vette volna, a szombati incidens nem is történhetett volna meg. Láthatóan létezik valamilyen együttműködés az igazságszolgáltatás és a rendőrség között” – hangsúlyozta a védő, aki még mindig nem kapta meg védence orvosi látleleteit, amelyeket a rendőrség vett el Polovinától.

A szabadkai incidens nem az első eset, hogy a haladók tisztségviselői úgy viselkednek, mintha rájuk nem vonatkoznának a törvények, állítja Božo Prelević ügyvéd, egykor belügyi társminiszter. „Nem elég, hogy a hatalmon lévő párt tagjai úgy viselkednek, mintha rájuk nem vonatkoznának a törvények, de még az intézményeket is arra kényszerítik, hogy kendőzzék el cselekedeteiket. Az erőszak ennek a hatalomnak a jellemzője, s attól tartok, hogy ez még csak a kezdet. Minél inkább veszélyben érzik magukat, a haladók annál erőszakosabbak lesznek” – mondta a Danasnak Prelević.

A szombat esti incidensről és annak utóéletéről készült összefoglalónkat itt olvashatja:

A nagy Laban-dosszié

Az elmúlt két napban mindenki a szabadkai polgármester botrányáról beszél, amelyből gyorsan országos ügy lett. Ha valaki esetleg lemaradt volna a történésekről, annak összefoglaltuk egy helyen az ezzel kapcsolatos híreket.