Szabadka polgármesterének viselkedése azt mutatja, meg, hogy egy, Branislav Nušić vagy Duško Kovačević által meg nem írt előadás az életünk – mondta az N1 tévé reggeli műsorában Vule Žurić író. Szerinte a politikai életben nem létezik a felelősség kérdése. Kiemelte, ez már nem gyűlöletbeszéd, mert ez a fajta viselkedés immár a legnormálisabb viszonyulássá vált az emberekkel szemben, a konkrét esetben pedig az igazságügyi szerveknek kellene reagálniuk.

„Még az is lehet, hogy fordulat következik be és a hatalom valamely képviselője megérti, hogy ez egy kiváló választások előtti pillanat, hogy valamit lépjenek. Azonban, ha látjuk, mennyi ideig tart a Savamala ügy megoldása, feltételezésem szerint ez így lesz ebben az esetben is” – értékelte.

Az író szerint a Szerb Haladó Párt nem szenved el károkat a szabadkai eset miatt, szerinte kiválóan tanultak elődjeik hibáiból, tehát mindig van egy előkészített történet, amit a szavazóiknak tálalnak. Ez csak a jéghegy csúcsa, amely azonban gyorsan növekszik, hasonlóan a rosszindulatú daganathoz.

Mint mondja, egy bocsánatkéréssel nem zárható le Laban esete, amellyel kapcsolatban a szörnyű valóságnak nevezte a polgármester megnyilvánulását keddi sajtótájékoztatója végén, amelyen nem volt szabad kérdezni. Laban ekkor azt mondta, „a kérdéseket utólag kapják meg”.