Vlagyimir Putyin meghívta a magyar miniszterelnököt a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokságra, a kormányfő elfogadta a meghívást – jelentette be hétfőn késő este Szíjjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, aki a sajtónak Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök budapesri látogatásáról számolt be.

Az orosz elnök, aki a cselgáncs világbajnokság megnyitójára utazott a magyar fővárosba, természetesen találkozott Orbán Viktor kormányfővel.

Szijjártó Péter a megbeszélésről elmondta: új döntéseket nem hoztak, a korábban meghozott megállapodások végrehajtását tekintették át. Úgy látják, hogy „a korábban meghozott közös döntések gyümölcsei kezdenek beérni“, pozitív eredményei, hatásai kezdenek látszani, s hogy hosszú évek visszaesését követően (amely az európai uniós szankciókból és egyéb világgazdasági hatásokból adódott) idén újra elkezdett jelentősen növekedni a két ország közötti kereskedelmi forgalom, május végéig 34 százalékkal.

A miniszter kifejtette: 22 hónapos csúszás után a jövő év legelején, januárban megkezdődik az építkezési folyamat Pakson, a Paks II atomerőmű építését „nem állíthatja meg most már semmi“.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy megindult a közvetlen légi összeköttetés Szentpétervár és Budapest között, valamint arra, hogy szeptembertől 184 orosz hallgató kezdi meg tanulmányait Magyarországon.
A földgázszállításról azt mondta: az orosz elnök megerősítette, hogy Oroszország Törökországgal, Bulgáriával és Szerbiával is együtt dolgozik Magyarország mellett azért, hogy Törökországból az oda szállított orosz gáz eljuthasson Nyugat-Európába. Ez az útvonal „2019 végére kell, hogy létrejöjjön“. Ez nem új vezeték, hanem a bolgár, szerb és magyar hálózat modernizációjával, valamint bizonyos szakaszokon új vezeték építésével alakul ki.

Eközben a Ruptly közzétette videóját, amelyen Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin személyes egyeztetésének nyilvános része látjató. „Viktor, köszönöm a meghívást. Ez persze nem foci, de akkor is egy jó sportág” – kezdi a beszélgetést Putyin.