A Szerbiai Oktatásügyi Minisztérium megállapította, hogy az általános- és középiskolákban 4473 tanárral van több, mint amennyire szükség van. A mintegy 4500 pedagógus között 447 olyan tanár szerepel, akiknek – a tanulók létszámának csökkenése miatt – egyetlen egy órája sem maradt. A minisztérium adatai szerint Szerbiában jelenleg 7384 olyan tanár van, akiknek nincs ki a teljes óraszáma, vagyis nem kapják meg a százszázalékos fizetést – írja a Večernje novosti.

A munkaerőfeleslegnek nyilvánított személyek, valamint azok a tanárok, akiknek nincs meg a teljes óraszámuk, a honlapra kerültek fel, amelyet mindennap frissítenek majd. Azoknak a pedagógusoknak, akik az órák elosztása után nem lesz egyetlen egy órájuk sem, a minisztérium végkielégítést fizet majd, azzal, hogy itt is szabtak egy felső határt, ami szerint 1200, munka nélkül maradó tanár kaphat végkielégítést.

Azokra a munkahelyekre, amelyek nincsenek betöltve, a munkaerőfeleslegnek nyilvánított tanárok, valamint azok a pedagógusok is pályázhatnak, akiknek nincs meg a teljes óraszámuk.

A tervek szerint hétfőn elvégzik a frissítést a honlapon, s kedden és szerdán kezdődhet a jelentkezés a betöltetlen munkahelyekre.

A szerb sajtóban megjelent írások szerint a megüresedett helyekre először azokat veszik fel, akiknek most csökkent az óraszámuk, utánuk következnek azok, akiknek már korábban is kevesebb volt, s utoljára azoknak adnak majd órákat, akiknek a szerződése meghatározott időre szól.

A szakszervezet szerint a munkaerőfelesleggé nyilvánított pedagógusok száma júliustól augusztusig megduplázódott, mivel szeptembertől Szerbiában 800 osztállyal lesz kevesebb, mint tavaly volt.