Ahogy a politikusok csúcsra járatták a szerb-magyar kapcsolatokat, ugyanúgy éves csúcsra jut majd hétfőn a dinár is, ugyanis augusztus 28-án 0,1 százalékkal erősödik majd az euróhoz képest, így az euró középárfolyama a hét első napján 119,2134 dinár lesz.

A Szerb Nemzeti Bank 15 millió euró felvásárlásával igyekezett csökkenteni az árfolyam-ingadozást. A dinár az euróhoz képes 3,5 százalékkal lesz erősebb, mint egy évvel korábban, s az egy hónappal ezelőtti adathoz viszonyítva 1,1 százalékot erősödött. A 2017-es évben február 3-án jegyezték a dinár legalacsonyabb értékét, amikor egy euróért 124,0147 dinárt kellett fizetnie a SZNB középárfolyama szerint. Az idei évben a Szerb Nemzeti Bank 345 millió eurót adott el, és 890 millió eurót vásárolt fel.