A mezőgazdasági földekről szóló törvény módosításáról vitatkozik csütörtökön a parlament. A sürgősségi eljárásban megvitatott módosítás lényege, hogy lehetővé teszi külföldi magánszemélyek részére a szerbiai földvásárlást.

Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter a módosítás indoklásakor elmondta, egy átmeneti időszakot tartalmaz majd a törvény, emellett a külföldi magánszemélyeknek számos feltételnek kell eleget tenniük, hogy termőföldet vásárolhassanak, mint például, hogy a külföldi, uniós állampolgár legalább 10 éve az adott önkormányzat területén éljen, hogy legalább három éve megművelője a megvásárolni kívánt földterületnek és rendelkezik a szükséges gépekkel.

Kiemelte, Szerbia az egyetlen ország, amely kész volt már a csatlakozási tárgyalások során liberalizálni a földterületekről szóló törvényt, ez pedig szeptember elsejétől hatályba is lép majd.

Az ellenzéki képviselők erélyesen bírálták a beterjesztést, amelyet értelmetlennek, a nemzeti érdekek elárulásának neveztek.

Goran Ješić a Demokrata Párt képviselője azt mondta, a törvény nem javít az állam katasztrofális agrárpolitikáján, hiszen a külföldiek a törvénymódosítás elfogadása után is korlátozások nélkül vásárolhatnak szerbiai földeket, ha vállalatot alapítanak az országban. Példaként a németországi Tennis vállalatot említette, amely licitáció nélkül 2500 hektár földet vásárolt.

Zoran Živković az Új Párt képviselője arról beszélt, hogy magánszemélyeket ugyan korlátoz ez a törvénymódosítás, de egy külföldi állampolgár 50 euróért már bejegyezhet egy szerbiai céget, amely hazai jogi személynek minősül és így korlátozások nélkül juthat termőföldhöz.