„136 új munkahelyet teremt a magyar kormány, a VMSZ és a Prosperitati Alapítvány új támogatása révén, összesen 4,5 milliárd forintos hozzájárulás mellett. A nagy léptékű mezőgazdasági támogatás kedvezményezettjei a Telek Paprika, az Andex, a Geneza, a Tisacoop Kft., a Gebi és az AgroTech”.
A számadás egyszerű, 136 új munkahely fog nyílni (valamikor egyszer) a 15 millió eurós magyarországi közpénzekből folyósított, vissza nem térítendő támogatások által, amelyeket olyan délvidéki magyar vállalkozók nyertek el, akiknek ugye semmi közük sincs a magyar- haladó politikai elithez!?

Pásztor: „Rászorultak, mint tót a húgyos körtére”

Óriási szerencse érte szombat reggel a Magyar Szó napilap olvasóit, ugyanis Varjú Márta tollából elkészült egy baromi hosszú Pásztor-interjú, amelynek főszerkesztői nyitómondatát muszáj szó szerint idéznünk: Ha azt mérlegeljük, hogy mit hozott a gazdaságfejlesztési program másfél éve, akkor nemcsak a szociális-gazdasági leszakadás megállítását állapíthatjuk meg, hanem egyértelműen az identitás- és a közösségi érzés megerősödéséről beszélhetünk és egzisztenciális megerősödésről.

Guinness-rekord ám ez a javából, mert egy (majd valamikor) megnyíló munkahely megteremtésére a fenti vállalkozók 110 000 eurónyi vissza nem térítendő támogatást kaptak a magyarországi közpénzekből!
Olvasd és értsd 110 000 euró vissza nem térítendő támogatás egy munkahely létrehozására, közpénzekből!
Tisztelt közgazdász társadalom, hogyan is van ez? Támogatott már valaki a világon bárkit is ilyen összegű közpénzzel egy munkahely létrehozása kapcsán?
Szerbiában az állam a külföldi befektetőket 5.000–20.000 euróval támogatta különböző formában minden új munkahely megteremtése kapcsán. A rossz nyelvek szerint egyedül a Fiat esetében volt nagyobb összeg, de ez csak a találgatás szintjén maradt, ugyanis az állam és a Fiat közti szerződést titkosították (sicc!).
A délvidéki magyarság megmondóembere szerint, aki egyben egyszerre két kormány igazságának a szószólója, ez is a történelmi sikereink egyik csúcspontja.
Kíváncsian várom, hogy a kérdéseim apropóján a válaszok helyett milyen címkékkel látnak el?
Melyik köntöst próbálják rám adni, a szélsőjobbost vagy a balliberálist?

Vendégszerző: Keszég Kornél

(Nyitókép forrása: prosperitati.rs)

A „húgyos körte” – avagy a viszály almája

Német őseim a „ tót” Selmecbányáról vándoroltak háromszáz évvel ezelőtt – némi ottomán-Habsburg közreműködéssel – a Délvidékre, hogy ott magyarosodjanak el, a közelmúltban magyar „vezetéknévvel” ellátott, ám a szerb többségű Bánáthoz csapott Kanizsán. De „ húgyos körtéről ” most hallottam először.