Huszonhét évvel ezelőtt kezdték építeni a 10-es korridor Szabadkát elkerülő Y-elágazását, amelynek egy újabb részét, egy öt kilométeres szakaszt adtak át kedden a politikusok. Nincs ebben semmi új, pár hónappal ezelőtt, egészen pontosan márciusban Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter még ennél is rövidebb, egy mindössze másfél kilométeres szakaszt adott át ünnepélyesen a sajtó jelenlétében.

Mihajlović Szabadkán kijelentette, hogy a teljes, 24 kilométeres elágazást 2019-ig befejezik. Pásztor István tartományi házelnök szerint ezzel a szabadkaiak 30 éves álma valósul meg.

„Nem hiszem, hogy problémát kellene csinálni abból, hogy mi megmutatjuk – hé, ezt mi csináltuk meg. Itt talán nem vagyunk a legjobbak, itt talán késtünk is, de itt van – ezt is befejeztük. Én erre büszke vagyok” – mondta Mihajlović az Y-elágazás újabb, öt kilométer hosszú átadásakor az újságíróknak.

A Y-elágazás jelenleg átadott szakasza két hónappal a szerződésben foglalt határidő lejárta előtt elkészült. A munkálatok kivitelezője a szabadkai Vojput vezette konzorcium volt, amelyek értéke összesen 337,7 millió dinár volt, az adóval együtt – magyarázta Mihajlović.