Utoljára gyerekkoromban láttam napfogyatkozást Moholon. Arra már nem emlékszem, hogy teljes vagy részleges napfogyatkozás volt-e. De az izgalomra emlékszem, arra a lázas készülődésre, ahogy a nagy és ügyes bátyáim üvegdarabokat kormoztak szorgosan a család minden tagjának. Mert nyár volt, mindenki otthon volt, a középiskolás fiúk is Szabadkáról. Annyira belelendültek a kormozás művészetébe, hogy még a szomszédoknak is jutott kormozott üveg, meg hát arra is kellett számítani, hogy én, a legkisebb, esetleg összefogdosom és használhatatlanná teszem a „csillagászati szerszámot”.

Bevallom, a napokban megfordult a fejemben, hogy én is kormozok üveget. De elérkezett a nagy nap, és én munkába menet ott ültem a washingtoni metróban napfogyatkozásnéző szemüveg nélkül. Hetekkel korábban belekukkantottam ugyan az internetes kínálatokba, de a 39 és 159 dollár közötti árak azonnal elriasztottak a vásárlástól.

Arra gondoltam, van még idő, majd a boltokban szétnézek, de a mindennapok forgatagában csak vasárnap jutott újra eszembe, hogy nekem még mindig nincs szemüvegem. Hát rászántam vagy másfél órát, bejártam a környező boltokat, de legtöbbjébe be sem kellett mennem: már a bejárati ajtón várt a kiragasztott cédula, hogy napfogyatkozásnéző szemüveg vagy más arra alkalmas kütyü nincs, kifogytak belőle.

A metróban ülve mélyen belegondoltam a helyzetembe, hogy mit is kellett volna másként csinálnom. Asztrofizikus barátaink apró lánykáikkal már napokkal korábban Nashville-be utaztak, hogy igazi csillagvizsgáló teleszkópon figyeljék a sötét csillagos jelenséget – ott, ahol az a legjobban látszik.

Turisták özöne lepte el azt az egész amerikai kontinenst átszelő keskeny sávot, ahol teljes volt a napfogyatkozás. Százezres tömeg meg tévés forgatócsoportok százai szállták meg a jelenség központjaként megjelölt Kentucky állambeli tanya környékét, de a közeli, 31 ezer lakosú Hopkinsville is a többszörösére duzzadt, és kiérdemelte az Eclipseville becenevet.

De én Washingtonban voltam, munkával töltve a napot. Délután, röviddel egy óra után kezdődött ott a napfogyatkozás. Munkahelyem a Repülési és Űrkutatási Múzeum közelében van. Ebédszünetben odasétáltam, talán azt remélve, hátha osztanak vagy árulnak a környékén szemüveget. Az épület mellett van egy kis csillagvizsgáló is, ahonnan a szerencsés bejutók majd profi eszközökkel kísérhetik az égi jelenséget. Tömeg volt, azt hallottam, az emberek már reggel hétkor sorba álltak a bejutás reményében. Nagyon meleg, 35  ̊C feletti, párás nap volt. A pihegő tömegben egy kínai lány megkért, hogy fényképezzem le a csillagvizsgáló előtt. Aztán mosolyogva kezembe adta a napfogyatkozásnéző szemüvegét és biztatott, nézzek fel, már elkezdődött.

És csakugyan, egy pici árny már látszott a napkorong szélén. S akkor valami mozgolódás keletkezett, az addig láthatatlan őrök hátrábbot parancsoltak, de még láttam, hogy Ivanka Trump titkosszolgálati emberek kíséretében bevonult a csillagvizsgálóba. Néhányan a tömegből kiáltották is a nevét, legtöbben azonban megértették, hogy a csillagvizsgálóba már nem juthatnak be. Hiába, még a csillagvizsgáló is a „csillagoknak” kedvez…

Délután fél háromkor volt a legteljesebb a fogyatkozás Washingtonban: 80 százalékos. Újra kimentem az utcára, mindenki így tett, aki csak tehette. A Kapitólium körüli irodaépületek dolgozói ellepték a sugárutakat, a lépcsőket. Jelentősen csökkent a hőmérséklet, fújt a szél, és valami nem evilági félsötétség lepte be a várost. Titokzatos félsötétség.

Nem kellett kérni, az emberek önzetlenül adták kézről kézre a napfogyatkozásnéző szemüvegeket ismerősnek, ismeretlennek. Valami földöntúli érzés töltötte be a teret és az emberek gondolatait: talán valami ritka, őszinte együvé tartozás meg egymásra utaltság – ebben az amúgy olyannyira polarizált prózai világban – a ritkán megélhető égi törvényszerűség bűvöletében. Ez volt maga a csoda.

 

 

A professzionális fotók Andrej Prša újvidéki származású philadelphiai asztrofizikus munkái. A többi a Szabad Magyar Szó saját felvétele.