A világranglista nyolcadik helyén álló Nemes Viktor megnyerte a Párizsban zajló felnőtt birkózó-világbajnokságon a 75 kilogrammosok versenyét, így megszerezte pályafutásának első világbajnoki aranyérmét!

Mint ahogy arról már beszámoltunk, a zentai Nemes az első fordulóban 2:1-re nyert az iráni Szajed Morad Abdvali, a riói olimpia bronzérmese, a világranglista második helyezettje ellen, utána pedig a kazah Makszat Jerezsepovot, Ázsia bajnokát győzte le 3:1 arányban. A negyeddöntőben az örmény Karapet Csaljan ellen győzött nagy csatában 2:1-re, a döntőbe jutásért pedig leiskolázta az Eb-bronzérmest, a világranglista ötödik helyezettjét, a fehérorosz Kazbek Kilut, aki ellen 7:0-ra győzött.

Nemes ellenfele a döntőben az orosz Alekszandr Csehirkin volt, aki 2014-ben Európa-bajnok volt, s aki az elődöntőben a magyarországi Lőrincz Tamást győzte le 3:2 arányban.

A döntő Nemes pontszerzésével kezdődött (1:0), de kicsivel több mint egy perc után kétszer is ápolni kellett a zentai versenyzőt, aki másfél perc után kapott egy turbánt, hogy elálljon a fején a vérzés. Pár másodperccel a második perc letelte után az orosznak sikerült kitolnia Nemest, amiért egy pontot kapott (1:1). A második menet végén Nemes remekül feltalálta magát egy nehéz helyzetben, amiért három pontot kapott, s 4:1-re megnyerte a döntőt, így világbajnok lett!