Legalább 13 ember meghalt, ötvenen megsérültek, amikor Barcelona belvárosában egy fehér furgon hajtott a járókelők közé csütörtökön.  Az El País arról írt, hogy a kisbusz 530 méteren keresztül hajtott a járókelők között, mielőtt megállt volna. A helyi belügyminiszter megerősítette, hogy legalább tizenhárman meghaltak, félszázan pedig megsebesültek, és sokak állapota válságos.

A rendőrség terrortámadásként kezeli a történteket, ugyanakkor cáfolta, hogy lövöldözés lett volna. A kisbuszban egy spanyol útlevelet találtak, amely egy marokkói származású férfi nevére volt kiállítva.

Rendőrségi források szerint a sofőr gyalog menekült el, a támadó 170 centiméter magas, fehér pólót viselt. A katalán rendőrség a Twitteren közölte: elfogtak egy embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze van a támadáshoz, s akit terroristaként kezelnek. A spanyol hatóságok szerint a kisbuszt, amit a támadáshoz használtak, egy Driss Oukabir nevű férfi bérelte ki a Barcelonától 20 kilométerre lévő Santa Perpetua de la Mogada városban. Az ő útlevelét találták meg a furgonban.

A rendőrség a korábbi sajtóértesüléseket cáfolva azt is leszögezte: senkit sem tartanak túszként fogva semmilyen étteremben.

A rendőrség cáfolta azokat a híreket is, hogy lövöldözés lett volna közvetlenül a támadás után, viszont megerősítette, hogy az egyik rendőrségi ellenőrző pontnál nem állt meg egy fehér Ford Focus, és a benne ülők rálőttek a rendőrökre, viszont egyelőre nem tudni biztosan, hogy van-e összefüggés a terrortámadással.

A hatóságok szemtanúk szerint szervezettek ürítették ki a környéket, a városi taxitársaságok ingyen szállították az embereket a vasútállomásig, a turistákat pedig szállodáikba.

A La Rambla, ahol a támadás történt, az egyik legforgalmasabb utca Barcelonában. Helyszíni beszámolók szerint sokan a közeli boltokba, kávézókba menekültek a kisbusz elől. A BBC-nek egy fiatal a következőket nyilatkozta: „Hangos zajt hallottunk, és mindenki menedéket keresett. Azt hiszem, több embert is elgázolhatott. Borzasztó volt, pánik tört ki”.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök  Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, és azt írta, hogy folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal.