1977. augusztus 16-án talált rá akkori barátnője a Királyra, aki a fürdőszobában esett össze gracelandi birtokán, Memphisben. Perceken belül ott volt személyi orvosa és a mentők is, de már nem tudtak érte mit tenni, Elvis Presley 42 évesen halott volt.

Karrierje 1954-ben kezdődött: az akkor 19 éves Elvis a Sun Records stúdiójába látogatott el azzal a céllal, hogy édesanyja számára felvegyen egy dalt. A tulajdonos felfigyelt különleges tehetségére, amely mögött nem állt semmilyen zenei képzés. Elvis Presley nem tanult sosem zenélni vagy énekelni. Az első 1954-es kislemez azonnali sikert hozott, bár még csak ott helyben, Memphisben jelent meg. Az igazi nagy, országos siker az 1956-os kislemez, a Heartbreak Hotel lett.

1958-tól katonai szolgálatot teljesített Németországban, ott ismerkedett meg későbbi feleségével, Priscillával, aki akkor még csak 13 éves volt. 1967-ben házasodtak össze és egy évvel később megszületett kislányuk, Lisa Marie. Ő is az énekes és dalszerző pályát választotta de sokkal inkább arról lett híres, hogy rövid ideig Michael Jackson felesége volt.

Az 1960-as évek a filmes karriert is meghozták Elvis számára, aki több, mint harminc filmben szerepelt. A hetvenes évek elejétől sikert sikerre halmozott: Grammy Életműdíjat és több Grammy-díjat kapott, koncertfilmjét Golden Globe díjjal jutalmazták. Sajnos ezzel együtt gyógyszer- és drogfüggősége is elhatalmasodott rajta. 1973-ban elvált. Az utána következő években még több betegséget begyűjtött: veséjével, szívével is problémák voltak, sokat hízott. Utolsó koncertjét 1977. június 26-án adta.

Elvis kiállt az 1956-os magyar forradalom mellett, ezért 2011-ben Budapest díszpolgárává avatták és parkot neveztek el róla a város II. kerületében.

Memphisben a Baptist Memorial kórházban őrzik Elvis szívét és agyát. Sokan máig hisznek abban, hogy a Király nem is halt meg, csak szeretett volna nyugodtabb életet és ezért rendezte meg saját halálát. Graceland, Memphisben lévő birtoka 1982 óta emlékmúzeum és annyira népszerű, hogy még a Fehér Háznál is több látogatója van évente.