Egy kifejezetten hátborzongató bűnténnyel van tele az olasz sajtó, az észak-római Parioli városrészben ugyanis kedden este egy nő feldarabolt holttestét találták meg több kukába szétszórva – írja az Index.hu.

Először egy pár, combtól levágott lábat talált meg valaki guberálás közben, később pedig a környék több kukájából kerültek elő emberi maradványok.  A holttestről kiderült, hogy egy nőé, a darabokat pedig a rendőrség szakértői szerint valószínűleg hétfő este dobták a szemétbe. A Repubblica azt írja, hogy az áldozatot már azonosították is, Nicoletta Diotallevinek hívták, és 59 éves volt.

A rendőrség jelenleg a nő 62 éves bátyját hallgatja ki, őt gyanúsítják a gyilkossággal. A testvérpár közös lakásban lakott a környéken, a gyanú szerint anyagi gondok miatt veszhettek össze annyira, hogy a férfi végül végzett a testvérével.