Az Interreg-IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program – mint az Európai Unió által társfinanszírozott kezdeményezés – 2017. augusztus 8-a és szeptember 10-e között fotópályázatot rendez „Magyarország és Szerbia határ menti régiójának elbűvölő látványosságai” címmel az Európai Együttműködés Napjának idei megünnepléseként.

Magyarország és Szerbia határtérsége, ami egyben az Interreg-IPA CBC Magyarország–Szerbia Program programterülete is, a szerbiai Vajdaságot és a magyarországi Csongrád és Bács-Kiskun megyéket foglalja magába.

Azzal a céllal, hogy a két partnerország – Magyarország és Szerbia – állampolgárait aktív részvételre ösztönözze az Európai Együttműködés Napjának megünneplésében, a Program – 18. életévüket betöltött – amatőr és profi fotósokat  buzdít a fotópályázaton való részvételre. A pályázatra Magyarország és Szerbia határtérségének szépségeit bemutató képeikkel pályázhatnak a fotózás szerelmesei, bemutatva a térség természeti látványosságait, a tájat, illetve a határ menti városok és települések közismert helyszíneit

A három legjobb fotó készítői a Program márkajelzésével ellátott értékes és hasznos ajándékokat kapnak, illetve a másik kilenc kiválasztott fotóval együtt részt vesznek majd az Európai Együttműködés Napja megünneplésére rendezett szeptemberi szabadtéri kiállításon Szegeden, mely eseményre a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) közreműködésével kerül majd sor.

A Program továbbá azzal ismeri el a fotósok munkáját, hogy a legjobb tizenkét kép felhasználásával készíti el a 2018. évi nyomtatott naptárát, amelyet 2017 végéig megküldenek a Program számos partnerszervezetének – beleértve az Európai Bizottságot, a magyarországi és szerbiai kormányzati szervezeteket, illetve a két országban a Program közös projektjeit végrehajtó számos nonprofit szervezetet is.

A pályázaton való részvételhez a fotókat elektronikusan kell benyújtani a Program Közös Titkárságának az ecday@interreg-ipa-husrb.com e-mail címre 2017. augusztus 8-a és 28-a között, feltüntetve a készítő nevét, elérhetőségét, és a fénykép rövid ismertetését. Minden jelentkező csak egy fotóval pályázhat, a részvételhez a fényképek készítőinek be kell tartaniuk a fotópályázat Feltételeit, amely a Program honlapján férhető hozzá: www.interreg-ipa-husrb.com.

A formai és tartalmi szempontoknak, illetve a technikai feltételeknek is megfelelő fotók egyszerre kerülnek fel a Program Facebook-oldalának Fotópályázat albumába.

A legjobb fényképet kiválasztó szavazásra 2017. szeptember 1. és 10. között kerül sor. A fotópályázat zsűrije – amelynek  tagjai Vörös Csaba fotográfus, valamint a Program irányító hatóságának és nemzeti hatóságának egy-egy képviselője lesz majd – választja  ki az első és második helyezettet. A harmadik helyezett a Facebook-oldalon indított nyilvános szavazás keretében legtöbb „lájk”-ot („Tetszik” szavazatot) kapó fotó lesz. A fotópályázat zsűrije ezen kívül kiválaszt további kilencet a beküldött fényképek közül a szegedi szabadtéri kiállításra, és a Program 2018. évi naptárába.

A fotópályázat győzteseit 2017. szeptember 12-én hirdetik ki a Program weboldalán és Facebook-oldalán, a legjobb 12 fotó készítői pedig a kiállítás nyitórendezvényén vehetik majd át a jutalmukat.