Kéthetes golfmaratonjának első szünetében Donald J. Trump, az Egyesült Államok elnöke (emlékeznek még, ugye, milyen gyűlölettel a hangjában csúfolta ugyanez az ember Barack Obamát, amiért golfozni merészelt a világ dolgainak intézése helyett?) olyan fenyegetést intézett észak-koreai kollégájához, amilyen az első atombombázó Harry Truman óta nem hangzott el:

„Észak-Korea jobban teszi, ha nem fenyegeti többé az Egyesült Államokat. Máskülönben olyan dühödt tűzzel [angolul: fire and fury] találják magukat szemben, amilyet a világ még nem látott.”

És akkor rögtön megismételte, mint aki nem biztos abban, hogy komolyan veszik:

„[Kim Dzsongun] minden normális nyilatkozaton túl fenyegetőzött. És mint mondtam, olyan dühödt tűzzel, és, őszintén, olyan [túl]erővel, találják majd magukat szemben, amilyet a világ még soha eddig nem látott. Köszönöm.”

Pedig persze, hogy látott, kétszer is, méghozzá Korea közvetlen szomszédságában: 1945. augusztus 6-án, illetve 9-én, amikor az elődje halála után alig négy hónapja hivatalban lévő Harry Truman elnök jóváhagyta Hirosíma és Nagaszaki megsemmisítését. Nem tudjuk, hogy Trump olvasta-e Trumant (a rossznyelvek szerint nem szeret olvasni), de a nagy előd hasonlóképpen nyilatkozott a hirosímai atomtűz nyomán: „Ha most nem fogadják el [ti. a japánok] feltételeinket, akkor olyan romboló vihart [angolul: rain of ruin] várhatnak, amilyen még soha nem volt ezen a Földön.”

Szóval a precedens megvan, csakhogy azóta egyetlen atomhatalom sem szánta el magát az emberi szellem (eddigi) legbrutálisabb találmányának bevetésére, sőt egyetlen amerikai elnök sem fenyegetőzött többé ilyesmivel. Truman is csak azért tette (máig vitatott módon), hogy további emberáldozatok százezreit megelőzve véget vessen vele a II. világháborúnak.

Trump volt az az elnökjelölt, aki hetven év múltán újra felvetette: „De hát akkor miért gyártjuk őket [mármint az atomfegyvereket]?” Ez a mondata egy kampányinterjúban hangzott el visszavágásként arra a riporteri megjegyzésre, hogy „Senki nem akar [ilyesmit] hallani az amerikai elnöktől [hogy ti. akár atomfegyvert is bevetne: akkor még konkrétan az „Iszlám Állam” ellen, vagy éppen Európában, mert az Trump szerint „elég nagy terület”].

Trump keddi „dühödt tüzes” megjegyzését is egy újságírói kérdésre szánta válasznak, amikor – jobbján az egészségüggyel (is) foglalkozó miniszterével, balján pedig feleségével – az opioid gyógyszeres függőségről beszélgetett saját golfklubjában. A kérdést az csiholta, hogy a Pentagon hírszerzői hirtelen rájöttek: Észak-Korea már képes „miniatürizált” atomtöltetet készíteni, amelyet interkontinentális ballisztikus rakétákra ültethetnek és azokkal elérhetik akár Chicagót is.

A történelmi(etlen) újdonságnak számító fenyegetés percek alatt bejárta a világsajtót, és még az egyértelműen Trump-ellenes komoly média is egész nap azt taglalta, hogy akkor most mekkora is a veszély. Netán bújjunk-e rögtön az asztal alá vagy ugorjunk-e az árokba – ahogy az ötvenes évek hidegháborúja alatt amerikai iskolásokkal gyakoroltatták. (Ez utóbbiról filmek is léteznek, de az elődjénél sokkal higgadtabb volt-tábornok Eisenhower elnök unokája is mesélt nekem róla.)

Ez az elemző egy pillanatra sem vette komolyan a legújabb Trump-tombolást, akárcsak Kim Dzsongun válaszretorikáját sem, amit az észak-koreai állami hírügynökség úgy tett közzé, hogy az ország „gondosan tanulmányoz egy [had]műveleti tervet, amely tűzbe borítaná Guamot és környékét”. (Itt érdemes felidézni, hogy az Enola Gay atombombázó és harmadnapi párja is Guam környékéről indult Japán felé, amelyet Pearl Harborral szinte egy időben támadtak meg a japánok, és amely a mai napig fontos amerikai haditengerészeti és légitámaszpont.)

A USS Michigan robotrepülő-hordozó Ohio osztályú atomtengeralattjáró a guami támaszponton (Fotó: Pixabay)

A USS Michigan robotrepülő-hordozó Ohio osztályú atomtengeralattjáró a guami támaszponton (Fotó: Pixabay)

A politikai színház következő felvonása volt, hogy Trump atombombasztikus (a szójáték szándékos) aranyköpése után néhány órával az olajmágnás-külügyminiszter Rex Tillerson különgépe Manilából hazafelé tartva éppen Guamon méltóztatott üzemanyagot vételezni. Rex a levegőben szerzett tudomást főnöke nagyotmondásáról és rögtön igyekezett is diplomáciai vizekre terelni a tüzes szavakat.

A média mániákus katasztrófataglalása után azonban lassan Amerikában is lecsillapodtak a kedélyek, és kedd óta egyre többen olyannak láttatják a tüzes trumpi mondolatokat, amilyenek valójában: ostoba vagdalózásnak. Először Bill Clinton egykori stratégája, Paul Begala „csivitelt rá” cinikusan a helyzet képtelenségére:

„Tekintsük a derűs oldalát: a termonukleáris pokolhoz képest a globális felmelegedés egész kellemesnek tűnik.”

Begala persze demokrata, de utána jöttek a konzervatív republikánusok felvilágosultabb lélekemelő csivitjei is:

„Az atomháborús Twitter lesz a legjobb Twitter” (Ross Douthat kemény konzervatív kommentátor)

„A nukleáris elrettentés csak akkor hatékony, ha a fenyegetés hihetően hangzik; a pofázás rongálja nemzetvédelmi állásainkat” (William Perry mérnök-matematikus, Clinton egykori republikánus védelmi minisztere)

„A POTUS [a President Of The United States rövidítése] retorikáját csillapítani kéne; a cél az, hogy az Észak-Koreára kifejtett nyomást növeljük, ne az USA viselkedése miatti aggodalmakat” (Richard Haass, a Külkapcsolatok Tanácsának elnöke, az ifj. Bush külpolitikatervezési igazgatója)

És valóban: Trump fenyegetése megvalósíthatatlan – pedig éppen ő volt az, aki kígyót-békát kiabált Obama szíriai „vörös vonalára” mint üres fenyegetésre. Egyrészt azért, mert ha a kijelentés belső logikáját tekintjük (ami persze az ő esetében szigorúan tilos), akkor az az ellenség fenyegetéseinek folytatatására helyezte kilátásba az atomháborút. Másrészt, ha eltekintünk attól, hogy Trump harsogó retorikája minden nyelvi logikát nélkülöz, akkor is nagy baj van a viszálycsiholással: az USA dél-koreai szövetségesének fővárosa alig 50 kilométerre fekszik a két Korea határától, és így akár hagyományos tüzérséggel is elérhető.

A felelőtlen retorika súlyos hibákhoz vezet, a hibák pedig emberáldozatok millióit követelhetik.

Szokásos magyarázat a másik fél dübörgő fenyegetésére, hogy Kim Dzsongun egyszerűen őrült, akármi kitelhet tőle. A kommunizmusnak becézett észak-koreai fasizmus ifjú vezérét vérszomjas vadállatként mutatta be a világsajtó, de egy kérdésben valahogy mintha logikusan cselekedne: az interkontinentális hatósugarú atomfegyver az eddigi legsikeresebb „biztosítási kötvény” a világpolitikában. Az ilyennel rendelkező országokat kénytelen mindenki komolyan venni, még a legnagyobb atomhatalmak is. Két olyan súlyos figyelmeztető példát ismerünk, amelyek során a tömegpusztító fegyverekről lemondó államot előbb-utóbb súlyos csapás érte: Moammer Kadhafi Líbiája és a mai Ukrajna. Kim Dzsongun nyilvánvalóan tanult ezekből a példákból.

Trump viszont egyre-másra azt tapasztalhatja (ha nem is tanulja meg), hogy a vagdalkozás senkit sem hat meg.

A végére hagytuk a(z atommentes) csattanót: Trump akkor dobta be a „dühödt tüzes” ostobaságot, amikor a stábjának orosz kapcsolatait vizsgáló folyamat újabb állomáshoz érkezett. Kiderült ugyanis, hogy Robert Mueller különleges ügyész immár két vádesküdtszékkel is dolgozik a gyanúsítottak tanúvallomásának kikényszerítése, illetve a bizonyítékok begyűjtése végett. Az elnök kedden már azt is nyilvánvalóan tudta – amit csak csütörtökön hoztak nyilvánosságra –, hogy volt kampányfőnökének és ukrán–orosz oligarcha-kapcsolattartójának, a népharag elől megfutamodó Janukovics ukrán államfő és Erdoğan török diktátor választási tanácsadójának, Paul Manafortnak a lakásában július 26-án hajnalban házkutatást tartott az FBI.

Tovább szorul a hurok – szükség lehet az atomporhintésre.