Idén sorrendben immár a tizenhatodszor lesz alkalma az érdeklődőknek részt venni az Interetno fesztiválon a Népkör Magyar Művelődési Központ, és Szabadka Város Önkormányzata jóvoltából.  A fesztivál programjait augusztus 22-e és 26-a között kísérheti figyelemmel a nagyérdemű Szabadka központjában, a Népkörben és Palicson, a parkban.

Idén is megszervezik a fesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit: a régi mesterségek bemutató- és kirakodóvásárát, a gasztrofalut és borutcát, az Aranykapu játszóházat, és a fesztiválklubot.

A fesztiválon négy hazai és hét külföldi táncegyüttes lép fel, hat országból: Magyarországról, Lettországból, Hondurasból, Chiléből, Paraguayból és Mexikóból. A szabadkai programok mellett ezúttal Kiskunhalason, Zentán és Szenttamáson lesznek Interetno-napok, melyek keretében táncegyüttesek lépnek fel.

Idén sem lesz hiány koncertekből: a Szökős zenekar, a Jolly Jackers, a Ravnica és Csaba Toth Bagi Balkan Union zenekarok koncertjeit élvezhetik a világzene szerelmesei.

A táncpanorámákat a korábbiaktól eltérően ezúttal a Népkör MMK színpadán láthatjuk, programtól függően 19.30-tól illetve 20 órától. A fesztivál keretében zajlik majd a Vajdasági gyermek-néptáncegyüttesek szemléje, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közös szervezésben. Ennek keretében tizenhárom gyermektáncegyüttes mutatkozik be. Augusztus 20-tól árusítják az Etnopolis útlevelet, amely a fesztivál programját, ingyenes fesztiválklub belépőket és nyereményszelvényt tartalmaz.

 

Fotó: interetno.net