Még nem csillapodtak le a kedélyek, amelyeket a hadgyakorlatra való behívóparancsok korbácsoltak fel a polgárok körében, a védelmi miniszter máris bejelentette, hogy minden állampolgárnak részt kellene venni bizonyos formájú kiképzésben.

Aleksandar Vulin miniszter a topčideri kaszárnya látogatásakor azt mondta: az egész ország és a polgárok támogatása nélkül eredménytelenek azok az erőfeszítések, amelyeket a védelmi minisztérium, a vezérkar és a kiképzőparancsnokság tesznek.

„Meg kell találnunk a módját, hogy ismét bevezessük a kiképzést azok számára is, akik nem tagjai a hadseregnek. A világon egyetlen hadsereg sem elég nagy, a világon egyetlen hadsereg sem eléggé felkészült azokkal a kihívásokkal szemben, amelyek előttünk állnak, amennyiben nem bírják a lakosság, egy állam minden polgárának támogatását“ – mondta Vulin, tudatja a B92.

A belgrádi Biztonságpolitikai Központ szakemberei szerint amennyiben az állam úgy dönt, hogy a lakosság általános kiképzésébe kezd, az azt jelentené, hogy fennáll a külső agresszió veszélye az ország ellen. Emellett azt is hozzáteszik: a nemzetbiztonsági stratégia szerint egy ilyen fenyegetés kevéssé valószínű.

„A lakosságnak, a polgárainknak tudniuk kell, melyek azok a kockázati tényezők és kihívások, amelyekre Vulin miniszter úr gondol. A katonaság rendszerének semmiféle módosítását, a hadkötelezettség átalakítását nem kellene megkezdeni az új nemzetbiztonsági és védelmi stratégia elfogadása nélkül“ – figyelmeztet Vladimir Erceg, a Biztonságpolitikai Központ munkatársa.

A statisztikai adatok azt mutatják: sokkal több polgár veszíti életét annak következtében, hoy nem tudja, mi a teendő árvíz, tűzvész vagy más elemi csapás esetén, mint más veszélyhelyzet miatt. „Talán okosabb lenne a lakosságot arra kiképezni, hogyan kell viselkednie rendkívüli helyzetekben, nem pedig általános katonai kiképzésben gondolkodni, amelynek a célja az ország védelme. Ez különösen fontos lenne Szerbia számára, ahol továbbra is kétségbeejtő a polgári védelem rendszere, s ahol a lakosság nem tudja, hogyan kell viselkednie, mit kell tennie elemi csapások esetén“ – állítja Erceg.