Ezüstérmesként zárta a magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti világbajnokságot, miután a szombati döntőben 8-6-ra kikapott a horvát együttestől a Margitszigeten.
Megjósolhatatlan volt az aranyéremért zajló meccs előtt, hogy melyik válogatott veszi majd sikerrel az utolsó akadályt is a vizes vb férfi pólótornáján, a teljesen kiegyenlített esélyek miatt. Nem segített a latolgatásban az utolsó két év egymás elleni statisztikájának felemlegetése sem, hiszen 2015-től a mostani világbajnoki döntőig hatszor találkozott a két gárda, s három vereség mellett három győzelem alkotta a mérleget mindkét oldalon. A fél tucat meccsből négyet felkészülési tornákon vívtak egymással a felek (két siker itt is, ott is), a két tétmérkőzést tekintve pedig a horvátok a 2015-ös világliga szuperdöntőjének csoportkörében diadalmaskodtak 15-12-re, míg a magyar válogatott a 2016-os Európa-bajnokság negyeddöntőjében aratott 8-5-ös sikert.
Az utóbbi idők nemzetközi eredményességét tekintve Horvátország alakulata a tavalyi riói olimpia, s a tavalyelőtti vb ezüstérmeseként, viszont a legutóbbi – 2016-os – Eb hetedik helyezettjeként érkezett Budapestre, míg a magyarok olimpiai ötödikként, vb-hatodikként és Eb-harmadikként várták a szombat esti ütközetet. A múlt pólós képéhez tartozik, hogy a horvátok csak egyszer, 2007-ben, a magyarok viszont háromszor is – 1973-ban, 2003-ban és 2013-ban – világbajnokságot tudtak nyerni.
A Hajós uszodában zsúfolt nézőtér, vagy nyolcezer lelkes szurkoló előtt kezdődött a döntő, horvát akciógóllal. A rivális egyik legjobbja, a csapatkapitány Sandro Sukno volt eredményes. Majd kimaradt a magyar emberelőny, Luka Loncar viszont nem hibázott. Újabb hazai emberelőnyön belül két magyar kapufa következett, Maro Jokovic találatával pedig már 3-0 volt a jóval pontosabban és higgadtabban játszó horvátok javára. Mi több, a szerencse is az ő oldalukra állt, amikor a nyitónegyed hajrájában Marko Macan alakítása nyomán „bevánszorgott” Nagy Viktor kapujába a labda.
A második negyed elején Vámos Márton balkezes bombája célba ért, a hálás publikum hatalmas „hangrobbanással” üdvözölte a szépítő találatot, hosszan zúgott a „Hungária, Hungária!”. Két kivédekezett támadás után Török Béla távoli lövése is a hálóba jutott, 4-2-re felzárkózott a magyar válogatott. Közben Nagy egyre nagyobbakat védett, a támadások befejezésével azonban gondok akadtak, így a nagyszünetre kétgólos horvát előnynél mentek el pihenni a csapatok.
A harmadik negyed Erdélyi Balázs emberelőnyben szerzett góljával indult. A horvátok egyre inkább elbizonytalanodtak, a kapufa is többször kisegítette a magyar csapatot, esély nyílt az egyenlítésre. A negyed felénél Märcz Tamás szövetségi kapitány időt kért, előnyhöz jutott a hazai gárda, s Manhercz Krisztián nem hibázott (4-4). Hosszú gólszünet után a blokkról bepattanó lövéssel a horvátok ismét vezetéshez jutottak Javier Garcia révén, aki úgy volt másodszor is eredményes, hogy megint védekező kézről került a hálóba a labda.
A befejező nyolc percben Nagy-bravúrok után már nem sikerült az újabb emberhátrány kivédekezése: Sukno lövése a hálóban kötött ki. Vámos gyorsan válaszolt, időkérést követően pedig újfent ő jeleskedett: harmadik lövésével harmadik gólját jegyezte. A túloldalon is lett azonban egy triplázó, Sukno módosította 8-6-ra a meccs állását, amellyel beállította a végeredményt, tudatja az MTI.

A Budapestre címvédőként érkezett szerb férfi vízilabda-válogatott bronzérmesként fejezte be szereplését, miután a szombat délutáni helyosztón gond nélkül nyert a görög együttes ellen.

A szerb csapat, amelyet a horvát válogatott állított meg az elődöntőben, már az elején elhúzott 3-0-ra, majd 3-2-t követően megint beleerősített, így 8-4-es vezetésre tett szert. Olykor ugyan feljött kétgólnyira a másik ágon a magyar csapattól vereséget szenvedett görög együttes, de valós esélye nem volt még a döntetlenre sem a férfi pólót az utóbbi években uraló szerbekkel szemben.

Vámost Márton és Nagy Viktor is bekerült az All Star-csapatba a budapesti vízilabda-világbajnokságon, ráadásul az újságírók szavazatai alapján előbbi lett a torna legértékesebb játékosa.
Az All Star-csapat:
kapus: NAGY VIKTOR – center: Luka Loncar (horvát), mezőnyjátékosok: Francesco Di Fulvio (olasz), Jannisz Fontulisz (görög), Andrija Prlainovic (szerb), Sandro Sukno (horvát), Vámos Márton