A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 44 éves szerb állampolgárságú férfi ellen, aki Röszke Határátkelőhelyen 2017. július 27-én 7 órakor jelentkezett belépésre személyautóval. A férfi ellenőrzésekor feltűnően ideges volt, ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai szigorított vámvizsgálatot rendeltek el vele szemben. A pénzügyőrök a jármű átvizsgálásakor, a hátsó üléstámlák mögött kialakított rejtekhelyen növényi törmelékkel teli lefóliázott csomagokat találtak.

A helyszínre érkező rendőrök az autó bűnügyi szemléje alkalmával 15 csomagban összesen 33,3 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le, amely az elvégzett gyorsteszt szerint marihuána. A lefoglalt anyag – súlya alapján – feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 66 millió forint, mintegy 220 ezer euró.

A rendőrök a szerb férfit előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértő bevonásával folytatja.