Sokszor mondják, hogy azért veszélyes a közlekedés, mert ma már minden bolond engedélyt szerezhet, az utak tele vannak őrültekkel. Erre mondjuk azonban sokszor aztán mi, hogy „sebaj, mert a legőrültebb úgyis én vagyok”! És máris kattoghat a váltó, taposhatunk a gázra, s az összes, sebességkorlátozást jelző tábla fejet hajt előttünk, vadászom, utamból kotródj!

 

Rendszeresen jelentkezünk mi is, itt, a Szabad Magyar Szóban különböző kvízekkel, sőt, lassan már ezekből is egy kisebb sorozat alakult ki, azonban természetesen nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ilyen feladványokat készítenek. Ezúttal idegen tollakkal ékeskedünk, amikor a Vous.hu portál játékát vesszük át. A kvíz eredeti közlésének helye itt érhető el:

Vous

Pont ti, pont mi, pont itt

A portál tesztjét pedig egyszerűen csak azért vesszük most át, mert nekünk is megtetszett. Kell ennél jobb indok vagy magyarázat arra, hogy bármit is olvasóink figyelmébe ajánljunk?

A kvízhez jó szórakozást kívánunk!