Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter közölte, kezdeményezni fogja, hogy a jövőben a szerbiai autópályákon a maximális megengedett sebesség 120 km/h helyett 130 km/h legyen. A miniszterasszony a sebességkorlátozás 10 km/h-val történő emelését azzal indokolja, hogy Szerbia az európai gyakorlatot figyelembe véve, az elmúlt néhány évben az autópályák építésekor külön figyelmet fordított a minőségre.

„Valóban modern autópályáink vannak, ezért kezdeményezni fogom a sebességkorlátozás emelését” – mondta Mihajlović, aki szerint, ha elfogadják a javaslatát, akkor Belgrádból Čačakra mindössze egy óra alatt oda lehet érni.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, amely azt firtatta, hogy mit szól a Belügyminisztériumnak (MUP) ahhoz az ötletéhez, hogy a jövőben a fizetőkaputól fizetőkapuig figyeljék az autókat, s az átlagsebesség alapján büntessék őket, ha túl gyorsan hajtottak, Mihajlović azt felelte, hogy támogatja a MUP ötletét.

A közösségi oldalakon Mihajlović kijelentését, mely szerint egy óra lenne a Belgrád–Čačak út, sokat kritizálták, ugyanis ez a táv 137 kilométer, vagyis, ha valaki 60 perc alatt szeretné megtenni, annak nem lesz elég 130 km/h-val haladnia.