Az egészségügy miniszter szerint a hivatalos információk szerint valamennyi egészségügyi kártya elkészült, s azokat el is juttatták a Köztársasági Egészségügyi Biztosítónak. Zoran Lončar a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy most már csak az egészségügy kártyák kiosztása maradt hátra, de a miniszter azt is hozzátette, nem elégedett a folyamattal, ugyanis a szervezettség lehetett volna jobb is.

„Ebből az esetből is le kell majd szűrni a tanulságot, s egyes embereknek majd viselniük kell a következményeket” – mondta Lončar, aki hozzátette, Szerbiában meg kell valósítani az egészségügy reformját.

„A megreformálás alatt az elektronikus formát értem, mivel át kell erre térnünk. Minden logikát nélkülöz az, hogy ha valaki befizeti az egészségbiztosítási hozzájárulást, ezt azonban a rendszer nem látja, emiatt valakinek el kell mennie az egészségügyi biztosítóba, hogy ott ezt a befizetést papírokkal alátámassza. Egy új rendszer kidolgozásán fáradozunk, amelyben azonnal látszódna, ha valaki befizette a betegbiztosítási hozzájárulást” – mondta Lončar, aki azt is közölte, hogy nemsokára megtörténik majd az e-receptek, vagyis az elektronikus formában történő receptek bevezetése, valamint azt is, hogy a krónikus betegségben szenvedőknek nemsokára nem kell kéthavonta elmenniük az orvoshoz, hogy megkapják a receptet.