Cseh László ezüstérmet szerzett, Kenderesi Tamás pedig a negyedik helyen végzett 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána is bejutott a 200 m pillangó döntőjébe.

A címvédő Cseh 1:53.72 perccel csapott célba a 2012-es olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Clos (1:53.33 p) mögött, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi 1:54.73 percet úszott.
A rajt után, ahogy a keddi elődöntőben, ezúttal is Le Clos indult meg hatalmas tempómban, de Cseh és Kenderesi, valamint Szeto is tartotta vele a lépést. A táv felénél mindkét magyar közel volt a dél-afrikaihoz, majd az utolsó forduló után úgy tűnt, Kenderesi lehet az, aki megfogja őt. Végül a fiatalabbik magyar láthatóan elfáradt, Cseh pedig hatalmas hajrát nyitott. Le Clos-t azonban nem lehetett megfogni és a 1:53.33-as idővel nyert, Cseh 1:53.72-vel csapott célba, a harmadik Szeto lett 1:54.21-gyel, míg a negyedik Kenderesinek 1:54:74 volt az ideje.
„Nem tudom, lehetett-e volna ez gyorsabb, bár az idő teljesen jó. Az, hogy idén eljutottam idáig, hatalmas csapatmunka volt” – mondta a sorozatban nyolcadik világbajnokságán is érmes, ezzel egyedüli rekorder Cseh.
„Kicsit értetlenül állok a dolgok előtt, nem így álmodtam meg ezt a döntőt. Közel sem úsztam olyat, mint amilyet terveztem. Negyedik lettem, annyira nem rossz ez az eredmény, de többre számítottam” – nyilatkozott Kenderesi.
A 31 éves Cseh pályafutása 13. világbajnoki érmét gyűjtötte be, ezzel vezeti a magyar örökrangsort Hosszú Katinka (11) előtt. Egyben a magyar csapat harmadik érmét szerezte a 17. vizes vb-n, vasárnap a férfi 4×100-as gyorsváltó harmadik lett, hétfőn pedig Hosszú Katinka nyert 200 m vegyesen.
Női 200 méter pillangón Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána is bejutott a döntőbe. Az ebben a számban Eb-ezüstérmes Szilágyi, akárcsak a délelőtti előfutamban, erősen kezdett, féltávnál második volt, míg Hosszú egy rossz fordulót követően visszaesett. Emiatt csak negyedikként fordulhatott rá az utolsó 50 méterre, s nagy hajrával, éppen Szilágyit megelőzve a harmadik helyen ért célba.
Szilágyi tovább javította délelőtti idejét, 2:07.67 perccel csapott be, míg Hosszú 12 századot rontott a 2:07.25-höz képest, ami elenyészőnek számít, tekintve a 200 méter gyors döntőjét.
„Az volt a célom, hogy bekerüljek a döntőbe, görcsösebb voltam, mint délelőtt, hiszen a középdöntő a tavalyi olimpia miatt mentálisan nehezebb volt. Azonban bent vagyok, ennyi a lényeg” – mondta Szilágyi.
„Tudtam a kétszáz gyorson, hogy dobogós helyezéstől a nyolcadikig bármi lehet. Ez most hetedik lett és bár szerettem volna jobbat, örülök, hogy ott voltam egy ilyen döntőben” – nyilatkozott Hosszú. Hozzátette, a fináléban kiadta magából a maximumot, nem tartalékolt a 200 méter pillangóra. Utóbbi számról szólva azt mondta, maradt még benne tartalék.
A 200 méter pillangó fináléját csütörtökön rendezik.