A bosilegradi Geogi Dimitrov Általános Iskola pályázatot írt ki a fűtői munkahelyre, de mivel senki nem jelentkezett, Metodi Čipev iskolaigazgató ezért egy közeli rokonának adta a munkát. Hasonlóan járt el a logopédus-defektológus munkahely esetében is, amelyre még pályázatot sem írt ki, hanem a fiát bízta meg ennek a munkának az elvégzésével, s ugyanígy tett polgári nevelés nevet viselő tantárgy esetében is, amelynek előadásával a sógorát bízta meg.

A „családi” vállalkozásnak az lett a vége, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség átiratában javasolja Metodi Čipev leváltását, aki azonban azt állítja, nem tehetett mást, mivel senki nem akart Bosilegradba jönni, hogy dolgozzon.

„Csak a rokonom jelentkezett a fűtői pályázatra, s már akkor tudtam, hogy ebből gond lesz. Ha felveszem azért, ha nem veszem fel azért. Ha nem alkalmazom, nincs fűtő, ha neki adom a munkát, akkor meg érdekütközés áll fenn” – mondta Čipev a Južne vesti honlapnak, s hozzátette, ami a fia és a sógora alkalmazását illeti, a Korrupcióellenes Ügynökségnek igaza van. Čipev szerint őket pályázat nélkül vette fel a tanintézménybe, mivel a munkát el kellett végezni, de jelenleg az országban létszámstop van.

„Mivel létszámstop van egész Szerbiában, nem tudtunk pályázatot kiírni, de mivel a problémát sürgősen orvosolni kellett, muszáj volt ő kettejüket felvenni. Pontosan tudom, hogy érdekütközés áll fenn, de mit tegyek? Senki nem akar Bosilegradban élni és dolgozni” – nyilatkozta Čipev.