A magyarországi választásoknak most európai tétje is van: ennek kimenetelétől függ, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést – hangsúlyozta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

A miniszterelnök a nagyszínpad előtt összegyűlt hallgatóságát arra bíztatta, hogy ne csak a pálya széléről szurkoljon, hanem regisztráljon és voksoljon, mert a határon túli magyar közösségek megmaradásának legfontosabb előfeltétele az erős anyaország, ezért is fontos, hogy „ne az országot gyengítő pártok kerüljenek hatalomra“.

A magyar kormányfő igen hosszú beszédében arról értekezett: Donald Trump színre lépésével a globálisnak nevezett nemezetek feletti elit és a hazafias nemzeti vezetők közötti küzdelem vált érzékelhetővé, amelyben Magyarország a jó oldalon, a hazafiak oldalán áll – tette hozzá.

Egy hazafias kormányzás célja csak a nemzet és ország megerősítése lehet – jelentette ki, majd több mint tíz pontban fogalmazta meg egy erős állam ismérveit.

Ezek között említette, hogy legyen gazdasági növekedés, az ország ne hitelből éljen, legyenek többségi nemzeti tulajdonban a stratégiai ágazatok, és mindenki dolgozhasson, aki dolgozni akar. Megjegyezte: Magyarország már körülbelül ezer milliárd forintot költött a korábban oktalanul privatizált stratégiai cégek visszavásárlására és míg 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott és 1,8 millió adózott, ma már 4,4 millió dolgozik és ugyanennyi fizet adót.

Orbán Viktor az erős állam feltételei között említette a közbiztonságot, amely magába foglalja a határvédelmet és a terrorkísérletek elhárítását. Fontosnak nevezte, a kulturális identitás megtartását, a jövő magyarságának egy közösségbe való szervezését.

A miniszterelnök dimenzióváltást, ugrásszerű fejlődést lát szükségesnek a demográfiai kérdésben, a nemzetszervezés – a Kárpát-medencei magyarság gazdasági erejének növelése – és a modern technológiák gazdasági hasznosítása terén.

A miniszterelnök Európa jövőjével kapcsolatban kifejtette: a következő évtizedek vezérkérdése az, hogy az európaiaké marad-e Európa, ezen belül Magyarország a magyarok országa lesz-e.

A kormányfő szerint a gazdasági problémák megoldására a migráció nem válasz, a munkaerőhiány migránsokkal való pótlása olyan, mint amikor a hajótörött tengervizet iszik. „Az is víz, de tovább növeli a bajt“ – mondta. Hangsúlyozta, hogy a migránsok kultúrája élesen szemben áll az európai kultúrával. Példaként hozta fel, hogy míg az európai kultúra kívánatosnak tartja, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak legyenek, az iszlám kultúrában a nő alárendelt a férfinak.

Orbán Viktor meglátása szerint Brüsszelben kialakult egy szövetség, amelyben a brüsszeli bürokrácia elitje és a Soros-birodalom vesz részt, célja pedig a „Soros-terv“ végrehajtása.

Orbán Viktor kiállt amellett, hogy Szerbiát minél előbb fel kell venni az unió államai közé. Hangsúlyozta: történelmi szerződésre van szükség Törökországgal és Oroszországgal.

A magyarországi ellenzéki pártok bírálták a kormányfői beszédet: az MSZP szerint Orbán Viktor célja, hogy szembeállítsa Magyarországot Európával, a Jobbik pedig azt hangsúlyozta, a józan ész helyett rögeszmék irányítják Magyarországot.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje reagálásában azt írta, a jövő évi voksolás tétje, hogy Magyarország Oroszországhoz vagy Európához akar-e tartozni, továbbá az is, hogy az emberek egy leszakadó, igazságtalan Magyarországra vagy egy egyenlőségre és igazságos épülő jövőre szavaznak. Orbán Viktor célja, hogy szembeállítsa Magyarországot és a magyarokat Európával, ehhez felhasználva a visegrádi négyeket is – fejtette ki Botka László, hozzátéve, sikeres Európa nélkül nincsen sikeres Magyarország sem.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor „továbbra sem képes az emberek valódi problémáival foglalkozni, ehelyett a saját démonaival küzd“. „Nem az ország sorsáért, hanem a saját hatalmáért aggódik, ezért bukása szükségszerű, hogy Magyarország az orbáni rögeszmék helyett a józan ész útjára léphessen“ – hangsúlyozta.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint a Fidesz nem Európa jövője, hanem Magyarország múltja.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök teljesen elvesztette kapcsolatát a magyar valósággal, és rabja lett a saját propagandájának.
Juhász Péter, az Együtt elnöke közleményében azt írta: Magyarország elveszíti jövőjét, ha az orbáni úton megy tovább. Szerinte a magyarok hétköznapi problémái már egyáltalán nem érdeklik a miniszterelnököt, csak folyamatos harcot hirdet mindenki ellen, aki nem a Fidesz szavazója.

A Párbeszéd szerint nem külső erőkkel, hanem saját népével áll harcban a miniszterelnök.
A Magyar Liberális Párt szerint Orbán Viktor Európa-ellenes politikája zsákutcába vezeti Magyarországot, amelyre nem a menekültek, Soros György, Brüsszel és nem is a civilek jelentenek veszélyt, hanem az uniós tagságot és a társadalmi békét egyszerre veszélyeztető, folyamatos gyűlöletkeltés.