Jó szokásához híven, Györe László a San Benedettó-i torna nyolcaddöntőjében is három szetten át tartózkodott a pályán: a zentai teniszező 155 percnyi küzdelem után 6:4, 2:6, 7:6 (7:2)-re nyert a szintén szerbiai színekben versenyző Danilo Petrović ellen.

Az első játszmában Györe egyszer, a másodikban pedig Petrović kétszer nyerte el ellenfele adogatójátékát, így következhetett a harmadik játszma, amelyben Györe breakelt, azonban utána elveszítette a saját adogatójátékát, s folyamatosan ő futott az eredmény után 5:4-nél és 6:5-nél is. Valamennyiszer sikerült egyenlítenie, így a döntés a tie-breakre maradt. Néhány minibreaknek köszönhetően a továbbjutás kérdése gyorsan eldőlt, ugyanis Györe 7:2-re nyerte meg a rövidítést.

A negyeddöntőben a zentai játékos ellenfele a francia Benjamin Bonzi lesz, aki a nyolcaddöntőben az ötödik kiemelt, spanyol Robert Carballes Baena ellen lépett pályára, de a mérkőzésük nem sokáig, mindössze ötven percig tartott, mivel a spanyol 6:0, 2:1-nél feladta a találkozót.