Ami nem sikerült Györe Lászlónak Vicenzában, amikor karnyújtásnyira volt a challenger torna megnyerésétől, hiszen két meccslabdája is volt Fucsovics Márton ellen, az összejött egy másik olaszországi városban, méghozzá Perugiában! A hetedik helyen kiemelt zentai teniszező a 43 ezer euró összdíjazású torna döntőjében 93 perc után 7:6 (7:2), 6:4-re nyert a spanyol Daniel Munoz de la Nava ellen.

Györe számára rosszul kezdődött a mérkőzés, mert mindjárt elveszítette az adogatójátékát, de utána sikerült ledolgoznia a hátrányát. A tizenegyedik játékig mindketten kétszer-kétszer veszítették el az adogatásukat, így a szett végül a rövidítésben dőlt el. A tie-break során Györe gyorsan szert tett egy minibreakre, s a 4:1-es előnyét sikerült növelnie is, így magabiztosan, 7:2-re nyerte meg a rövidítést. A második szettben Györe a két break-lehetősége közül egyet kihasznált, s amikor 93 perc küzdelem után az első meccslabdához jutott, azt azonnal ki is használta.

A zentai teniszező ezzel a győzelemmel a hétfői, legfrissebb világranglistán a 105. hely környékére tornázza fel magát, s amennyiben ezt a helyezését sikerül megőriznie július végéig, úgy a US Openen alanyi jogon főtáblás lenne, nem kellene selejtezőt játszania.

Fucsovics két meccslabdát hárítva győzte le Györét

A hetedik helyen kiemelt Györe Lászlónak nem sikerült megnyernie a 43 ezer euró összdíjazású, vicenzai challenger tenisztornát, a vasárnap megrendezett döntőben ugyanis egy 141 perces mérkőzésen 4:6, 7:6 (9:7), 6:2-re veszített a magyarországi Fucsovics Márton ellen. Györének (135. a világranglistán) a második játszmában két meccslabdája is volt, azonban Fucsovics (148.)