Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

A fesztiválszezon végérvényesen és visszavonhatatlanul elkezdődött, még alig múlt el nagyjából június idusa, s máris túl vagyunk néhány igen fontos rendezvényen. Úgy is, mint: Stargarden fesztivál, Budapest, Népstadion-kert (június 4-5.), VOLT Fesztivál, Sopron, Lővér kemping (június 30. – július 3.), EXIT, Újvidék, Péterváradi vár és Heineken Balaton Sound, Zamárdi (mindkettő: július 8-11.). És előttünk van még néhány hasonló, nem kevésbé fontos esemény. Holnap kezdődik például a mi kis vajdasági Szigetünk, a zentai Nyári Ifjúsági Játékok (július 20-24.), a jövő hónapban pedig következik az idei Sziget Fesztivál, Budapest, Óbuda, Hajógyári-sziget (augusztus 11-16.). Ezek mindegyikére természetesen nem lehet odaérni, már csak azért sem, mert némelyek megegyező időpontra esnek, meg aztán, a felsoroltakon kívül is számtalan lehetőséget tartogat még az új évezred első évtizedének végére igencsak bőségesre duzzadt nyári fesztiválkínálat. Nem véletlenül hirdették meg az idén Magyarországon, hogy 2010 a fesztiválok éve…

 

Lefoglalt repülőjegyek

 

„A műfaji sokszínűség az egyik Sziget-védjegy a nemzetközi porondon. A változatos kínálat mellett igyekszünk úgy alakítani a programot, hogy egyrészt megfeleljünk az aktuális elvárásoknak, tehát hívtunk olyan fellépőket, akik a nemzetközi fesztiválporond aktuális fő fellépői. Másrészt a hazai közönség kedvenceit is felsorakoztatjuk: lesznek olyan csapatok, amelyek már bizonyítottak a Szigeten, és sokan kérték is, hogy hozzuk el. Mindezeken túl évek óta felvállalt célunk, hogy bemutassunk olyan produkciókat a közönségünknek, melyeket kevésbé ismerhetnek, viszont a nemzetközi színtéren már egyre nagyobb teret vívnak ki maguknak” – nyilatkozta nemrég Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda vezetője. A fesztivál méreteiben ma már akkora, hogy minden programot akkor sem említhetünk, ha csak felsorolásként írjuk össze a fellépőket, hiszen a rendezvény összes színpadán közönség elé lépő összes művész puszta megnevezése is több újságoldalnyi terjedelmet töltene meg…

Éppen ezért szorítkozzunk most csak a nagyszínpad fellépőire: az Amerikai Egyesült Államokból érkezik a Gwar, Papa Roach, a Thirty Seconds to Mars; fellép a brit Toy Dolls, a Madness, a Faithless, The Specials, a Public Image Limited és a Young Punx, valamint az Iron Maiden. Spanyolországból már lefoglalták a repülőjegyet a szervezők a Ska-P csapata számára, és ide várják a német Gentleman and the Evolution formációt, valamint ugyancsak csomagolhat, szedelődzködhet lassan a kanadai Billy Talent és Danko Jones is… És természetesen itt lesznek még nagyon sokan mások is…

Közülük néhányan, mint a felsorolásból is kitűnik, több-kevesebb rendszerességgel visszajáró lelkek, tehát láthattunk, s hallhattuk már őket a Sziget Fesztiválon, s vannak bizony, akiket az elmúlt években többször is (a Ska-P tavaly is itt volt, a Toy Dolls koncertje mindig különleges élmény, az Iron Maiden két évvel ezelőtt is a legjobb formáját hozta el magával Óbudára…).

Az új nevek közül én leginkább a Public Image Limitednek örülök, hiszen az együttes vezéregyénisége, John Joseph Lydon, alias Johnny Rotten nemrég már járt itt is és az EXIT-en is, csak akkor még az újjáalakult Sex Pistols formációjával. Augusztus 12-én, csütörtökön meglátjuk hát, mire képes a későbbi, nem kevésbé jelentős zenekarával…

 

Derce is on the road again

 

„It’s the final countdown” – énekli régi dalában az a Europe együttes, amelyik pedig az idén, az ugyancsak a Sziget Kulturális Menedzser Iroda vonzáskörébe, illetve portfóliójába tartozó marosvásárhelyi, nyárbúcsúztató Félsziget (Peninsula…) fesztiválon lép fel augusztus 26-a és 29-e között. S igen, a visszaszámlálás visszavonhatatlanul elkezdődött. Az idei Szigetig is csak kevesebb, mint egy hónap, kevesebb, mint harminc nap maradt hátra… A fesztivált most már egészen biztosan megtartják, ezt visszacsinálni nem lehet. De persze korábban, az elmúlt hónapokban, a választási kampányidőszakban, és legfőképp az év elején többen is igyekeztek keresztbe tenni a szervezőknek.

És feltűnt ismét egy régi arc is…

Rég láttuk Derce Tamást, hogy szolgál a kedves egészsége?

Választási év van Magyarországon, gondolhatta hát az árvám, lehetne egy kis népszerűséget grundolni a Sziget farvizén… Nemde?

Alig kezdődött el ugyanis az esztendő, január 7-én máris arról tudósított a Magyar Távirati Iroda, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) fordult a budapesti, IV. kerületi önkormányzat, miután a másodfokon eljáró bíróság megszüntette a hivatal által a Sziget Fesztivál ellen indított pert – közölte Derce Tamás polgármester az MTI-vel. (Meséltem már arról a tavalyi Szigettel összefüggésben is, hogy ő volt az, aki be akarta tiltatni az egész rendezvényt, úgy ahogy van, szőröstül-bőröstül, tokkal-vonóval, gitárral, s pengetővel, annak minden DJ-ével együtt…) A polgármester elmondta akkor, hogy a kerületi önkormányzat nevében felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz, mert a másodfokú döntés – szerinte – jogilag kifogásolható. Derce Tamás arról mesélt a távirati irodának, hogy „nem tartható az az állapot”, hogy üzleti nyereség miatt „százezreknek kell elköltözniük”, vagy éjszaka nem tudnak aludni a IV. kerületben. Mint mondta, „az az ország, ahol ezt meg lehet tenni, és ehhez a bíróság segítséget is nyújt, egy tragikus sorsú ország”.

 

A kerület hasznára

 

Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál főszervezője ekkor úgy nyilatkozott: csakúgy, mint korábban – a pertől függetlenül –, mindent megtesznek a zajvédelem érdekében. Remélik, tette hozzá egy kissé kacifántos megfogalmazásban, most már a polgármester is belátja, hogy a peres úton történő ellehetetlenítésre való törekvése nem vezet eredményre, és a 2002 óta kiadott adófizetői milliókat nem a perköltségre, hanem a kerület hasznára kellett volna elkölteni. A korábbi pert, amelyet közigazgatási úton indított, a polgármester első- és másodfokon is elvesztette. 2006-ban közvetlenül a bírósághoz fordult, és kérte, hogy a Sziget ideje alatt este 10 és reggel 6 óra között tiltsa el a szervezőket mindennemű program rendezésétől. Ez, talán magyarázni sem kell, a nemzetközi hírű fesztivál ellehetetlenítését jelentette volna. Tavaly, az év végén az elsőfokú bíróság elutasította a kerületnek a korlátozásra vonatkozó keresetét. A két vizsgált év egyikében azonban a felperes által megjelölt ingatlanok közül kettő esetében (bár onnan konkrét panasz nem érkezett, és az ingatlanok vonatkozásában a bíróság nem hallgatott meg tanút, hangszintet pedig nem is mértek…) megállapította a birtokháborítást. Miután mindkét fél fellebbezett, egy évvel később – 2009 decemberében – hozott végleges ítéletet az ügyben a másodfokú bíróság, amely indoklásában a Sziget fellebbezésében foglaltakkal értett egyet. Ennek értelmében a felperes eljárása és az elsőfokú ítélet nem volt jogszerű. A másodfokú bíróság a pert megszüntette, az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, Újpest önkormányzatát pedig a perköltség megfizetésére kötelezte.

És így tovább… Tehát ez a szappanopera is folytatódik. Special guest star: Derce Tamás.

 

A hülyegyerek bögréje

 

Szentesi Zöldi László barátomnak és kollégámnak, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettesének, akivel két nappal korábban, január 5-én tartottunk nagysikerű betyárestet a Zentai Alkotóházban (február 23-án pedig Kanizsán, a Dobó Tihamér Képtárban mutatta be a Nagy magyar betyárkönyv című reprezentatív, exkluzív kivitelű kötetét…), volt egy nagyon frappáns megjegyzése, amikor a Magyar Szocialista Párt ifjúsági tagozata, a Societas, a választási kampányra való felkészülésben fiatal aktivistákat toborzott. Azt a feladatot szánták a jelentkezőknek, hogy különböző internetes fórumokon hirdessék a párt igazát, népszerűsítsék a szocialistákat… Az aktivisták között pedig – mint holmi nyereményjátékban –, úgy ígérték, a különféle ajándéktárgyak mellett, egyfajta kiemelt díjként Sziget-jegyeket sorsolnak ki. Nem tudom, hogy aztán végül megtették-e, ezt már nem ellenőriztem. Mert később már mindegy is volt… Amikor felfigyeltünk a szocialisták ügyködésére, amelyikkel lényegében részben a Sziget nevét is bemocskolták, Laci ezt így írt egyik cikkében: „Régen, mondjuk 1952-ben, az elvtársak beszálltak egy nagy, fekete autóba, kimentek a tanyára, jól összeverték az embereket, a »lányokat meg elintézték az asztalon« (copyright Komlós János exávéhás exhumorista), lesöpörték a padlást, azzal vissza a városba. Ma internetkommandókat alakítanak, hülyegyerekeket toboroznak, akik […] kampányidőszakban mindenfélét összehordanak majd a fórumokban, persze csakis a jobboldal, Orbán Viktor és a Fidesz ellen.

De nem ez a legszebb az egészben. A legszebb, már-már költői fordulat az a szikár tény, hogy a szocik bőkezűen megjutalmazzák anonim kis csicskáikat. Tessék, íme a jutalomözön: ha ügyesen böfögöd teli a világhálót, Societas-pólót, bögrét, hétvégi üdülést, Sziget-belépőt nyerhetsz. Az utóbbi mellesleg hallatlan önbizalomra vall: szerintem mire az idei Sziget megkezdődik, már MSZP sem lesz, nemhogy Societas.” (A buli elmarad, Magyar Hírlap, 2010. január 20.) Akárhogy legyen is, a Societas házibulija valóban elmaradt, hiszen a választások után nem nagyon volt nekik mit ünnepelniük (ha csak azt nem, hogy a Jobbik mégsem előzte meg őket, habár erre is megvolt minden esélye…), de Sziget igenis lesz. Az idén is! Az ifjúszocialisták és Derce Tamás ellenére is. „Ha túl leszünk a választásokon, már minden egészen más megvilágításba kerül majd” – gondolhattuk akkor még. S lám, a választási eredmények igazolták ezt.

Nagy szerencse, hogy már tavasszal, még az első forduló előtt beírtuk a naptárba, és ehhez a dátumhoz igazítottuk a szabadságokat is: augusztus 11-tól 16-ig van egy rezervált sátorhelyünk a Hajógyári-szigeten. 🙂

 

Rendez-vous a Hungarikum faluban

 

A Hungarikum falu volt a Sziget Fesztivál tavalyi legsikeresebb újítása, így egyáltalán nem lehet véletlen, hogy az idén folytatódik, újra megszervezik ezt a programot. A rendezvényhelyszín központi témája ezúttal a búza, az aratás és a kenyér lesz. A Sziget öt napján képzeletben bebarangoljuk a magyar vidék búzatábláit, és amit reggel learatunk, azt napközben feldolgozzuk, és a nagy munka végét minden este bállal ünneplejük meg – ígérik a szervezők. A sátrakban a szentendrei Skanzen és a Langalló Program kiállításai, kézműves- és táncműhelyek várják az érdeklődőket. Végigkövethetjük a búza életét a magtól a kenyérig, kipróbálva a learatott búza körüli munkafázisokat, a cséplést, a szelést és az őrlést. A lisztből lehet kenyeret, kalácsot, perecet dagasztani, sütni, de lesz szalmafonás, aratókoszorú-készítés is – ismertette a programot Szép Fruzsina, Sziget Kulturális Menedzser Iroda programigazgatója a május 13-i sajtótájékoztatón.

Mindehhez nem is nagyon lehet annál többet hozzátenni, mint hogy: úgy legyen!

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2010. július 19-i számában

 

Roger Glover, Ian Gillan és Steve Morse, azaz a Deep Purple együttes a Stargarden fesztiválon, június 4-én (Burger Zsolt felvétele)

A szerző a Stargarden fesztivál kiállítási tárgyai között

Gerendai Károly (középen), a Sziget Fesztivál főszervezője a rendezvény május 13-i, budapesti sajtótájékoztatóján, a Nyugati téri West Balkán teraszán; mellette balról Olivier Alsteens, a belga miniszterelnöki hivatal kancelláriájának külső kommunikációért felelős főigazgatója, jobbról pedig Szép Fruzsina, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda programigazgatója (Mihájlovits Klára felvétele)

Billy Idol június 20-án, tehát nem egész két héttel a VOLT Fesztivál előtt egy kicsit távolabb, Macedónia fővárosában, Szkopjéban koncertezett (Nake Batev felvétele)

Peti, a Sziget Fesztivál idei reklámarca – avagy, hogyan juthatsz akár ingyen is hetijegyhez; bővebben lásd még a Petijegy.hu internetes oldalon

Szentesi Zöldi Lászlóval a zentai betyáresten, január 5-én

Életkép a Heineken Balaton Sound fesztiválról (Mohai Balázs felvétele)

Holnap kezdődik a mi kis vajdasági Szigetünk, a zentai Nyári Ifjúsági Játékok, érdemes hát áttekinteni még egyszer a programot; avagy: vegyük át még egyszer a tananyagot… nehogy lemaradjunk valamiről…

Az amerikai Bad Religion együttes is a Sziget Fesztivál visszatérő vendégei közé tartozik; a zenekar a rendezvény hivatalos nyitónapján, augusztus 11-én lép fel az A38 – Wan2 színpadon

A német Nina Hagen szombaton, augusztus 14-én koncertezik az A38 – Wan2 színpadon; az énekesnő 1955-ben született Kelet-Berlinben, Hans Hagen forgatókönyvíró és Eva-Maria Hagen színész-énekesnő lányaként. Négyéves volt, amikor még intézményes keretek között elkezdte kibontakoztatni tehetségét: előbb balettra íratták, majd operaénekesi tanulmányokat folytatott, de hamar kiderült, hogy a szigorú szabályok szerint működő szervek – legyen bár szó a fiatal tehetségek gondozását felvállaló iskolákról, vagy a fiatal tehetségek elnyomásáért felelős államszocialista ifjúsági szervezetekről –, Ninát nem képesek kordában tartani…

Magyar Szó, 2010. július 19.