Egy férfi a rakovicai Szociális Központban késsel megölte a feleségét, megsebesítette az intézmény munkatársait, s az ámokfutása során a saját gyerekének is halálos sérüléseket okozott.
A férfi késsel ölte meg a nőt, a négyéves gyermeket pedig megfojtotta.
A B92.net értesülései szerint a mentő érkezésekor a gyermek már nem lélegzett, s az újraélesztés sem járt sikerrel.
A szociális központ három dolgozója megpróbálta szétválasztani a dulakodó nőt és a férfit, eközben sérültek meg súlyosabban. Őket kórházba szállították. Két nőről (45 és 48 éves), valamint egy férfiról (37 éves) van szó.
A tettes azért ment a szociális központba, hogy ellenőrzött körülmények között adja át az éesanyának. A férfi és a nő azonban a központ épülete előtt veszekedni kezdett, majd a férfi megtámadta a nőt és a gyermeket.
A támadót letartóztatták.
Nebojša Stefanović belügyminiszter elítélte a „borzalmas bűntényt“.

Egy héttel ezelőtt hasonló tragédiáról számoltunk be:

Megölte ex-nejét a korábbi férj

Az újbelgrádi Szociális Központ előcsarnokában ma valamivel 15.30 után borzalmas gyilkosság történt: egy 47 éves férfi kővel ütötte fejbe korábbi feleségét, aki belehalt sérüléseibe. Az áldozat 37 éves volt. Az N1 értesülései szerint a nő három gyermekével érkezett a szociális központba, ahová a korábbi férj is eljött, hogy találkozzon a gyermekekkel.

Vonat alá ugrott a gyilkos

A belgrádi mentőszolgálat csütörtökön reggel közölte a hírt, hogy az éjszaka folyamán egy férfi életét vesztette, miután a vonat alá ugrott. A Blic megtudta, hogy ugyanarról az emberről, M.L.-ről van szó, aki szerdán a belgrádi szociális központban megölte három gyermeke édesanyját. M.L.