A zákinthoszi gyilkosság, amelyben egy amerikai állampolgár veszítette életét, s amelyet követően hat szerb állampolgárt vettek őrizetbe, az egyik legjelentősebb hír a görög médiában. Egyúttal ez egy olyan, nem tervezett téma, amellyel a szerb külügyminiszter is kénytelen lesz foglalkozni athéni látogatása folyamán, jelenti a B92.net.
A görög belügyminiszter minden segítséget megígért ahhoz, hogy sikerüljön megállapítani a teljes igazságot a történtek kapcsán – olvasható a szerb külügyminisztérium közleményében.
Dušan Spasojević athéni szerb nagykövet és Milan Vukosavljević konzul elutaztak Zákhintoszra, hogy meglátogassák az őrizeteseket. A konzul jelen lesz a szerb állampolgárok keddi kihallgatásán is.
A szerb rendőrség tájékoztatást vár görög kollégáitól az amerikai állampolgár meggyilkolásával kapcsolatban.
„Senkit sem szeretnék sem felmenteni, sem elítélni. Természetesen nem javít országunk megítélésén, ha ilyen történésekről ír a sajtó, de nézzük meg, hogy ki mit tett, milyen lesz az esetleges vádirat minősítése“ – közölte az ügy kapcsán Nebojša Stefanović belügyminiszter, aki szerint akárhogy is legyen, szerb állampolgárokról van szó, ezért a szerb hatóságok dolga mindent megtenni értük.
Zoran Milivojević karrierdiplomata szerint is az a legfontosabb, hogy kiderüljön az igazság. Elmondása szerint a támadás brutalitása, a szerb állampolgárok szerepe az egész ügyben és a tény, hogy az áldozat amerikai állampolgár, nehézségeket okoz Szerbia számára. „A média első jelentései nem igazán kedvező képet festenek. Nagyon fontos lenne, hogy a gyanúkat minél előbb tényekkel oszlassák el, s hogy a szerbekről és Szerbiáról elháruljanak azok a negatív vélemények, amelyek felmerültek“ – mondta a diplomata.
Hat szerbiai állampolgárt tartóztattak le a görög Zákinthosz szigetén egy 22 éves amerikai állampolgár meggyilkolásának ügyében folyó nyomozás keretében. Az amerikai fiatalembert egy nyolctagú csoport verte agyon. A gyanúsítottakat előre megfontolt szándékkal csoportosan elkövetett gyilkossággal gyanúsítják. Ezen bűncselekmény büntetési tétele legalább tíz év börtön.
Az előzetesben lévő szerb állampolgárokat meglátogatta Viktor Ruhas, Szerbia tiszteletbeli konzulja, aki elmondta: az előzetesben lévőknek nem volt kifogásul a fogva tartásuk körülményeivel kapcsolatban.
A hat szerb állampolgárt pénteken tartóztatták le. Ilyen esetekben az a gyakorlat, hogy a külföldi állampolgárokat abban az országban állítják bíróság elé, ahol a bűncselekményt elkövették.
A belgrádi média közölte, hogy az újvidéki, obrenováci, belgrádi és žitorađai születésű N. P. (18) , S. S. (21), M. S. (25), M. I. (18), S. P. (22) és N. J. (22) került előzetesbe. Az említettek Újvidékről indultak nyaralni egy belgrádi turistairoda szervezésében.