Az Autonomija portálon jelent meg Tihomir Novak cikke, amelyet teljes egészében közlünk, ugyanis olyan kérdéseket vet fel, melyekről szinte sohasem esik szó sem a vajdasági, sem a szerbiai közéletben – pedig fontosak lennének, hiszen ahhoz, hogy túl tudjunk lépni a múlton, előbb tisztázni kellene azt.

 

A szerbiai médiumok közölték a hírt, hogy Kolinda Grabar Kitarović és Aleksandar Vučić megállapodott, hogy az egykori horvát rabok számára lehetővé teszi az óécskai (Stajićevo) láger meglátogatását. Ezt korábban már horvátországi egyesületek eddig több ízben is kérték, de a sohasem találtak meghallgatásra. A szerbiai egyesületek kitartóan ellenezték a horvátországi veteránok kérését, hogy az egykori tábor helyén emléktáblát helyezzenek el. Volt éhségsztrájk, követelték a becskereki közgyűlés akkori elnökének, Aleksandar Martonnak a leváltását, a horvátok látogatását pedig halogatták, mert a rendőrség nem tudta szavatolni az egykori lágerlakók biztonságát.
Talán ezúttal, éppen a szerb államfővel való megállapodásnak köszönhetően a horvát veteránoknak végre sikerül (ha nem túlságosan cinikus ezt így mondani) ellátogatni a táborba, ahol a katonák mellett civilek is raboskodtak. A szerb hatóságok azonban nem elégedhetnek meg pusztán annyival, hogy lehetővé teszik a látogatást – tovább is kellene lépniük.
Ugyanis a vajdasági, és természetesen, a szerbiai lágerek kérdését minden további számítgatás nélkül napirendre kellene tűzni és részletesen feltárni. E feltárás közben meg kellene válaszolni a kérdést: hogyan történhetett meg, hogy Szerbiában gyűjtőtáborokat hoznak létre emberek számára, harcosok és civilek számára, más államok területén fogságba ejtettek számára? Kinek a döntése alapján gyűjtötték lágerekbe ezeket az embereket, mikor és milyen alapon született ilyen döntés? Meg kellene állapítani, hogy hány embert tartottak fogva egy-egy táborban? Hányan voltak közülük katonák és hányan civilek? Hány nő volt közöttük és hány férfi?
Meg kellene válaszolni, hogyan bántak a foglyokkal ezekben a lágerekben. Kínozták-e a foglyokat, erőszakoskodtak-e velük? Hány embert öltek meg ezeken a helyeken? Mindezért valaha valaki felelt? Látogatták-e ezeket a táborokat a Vöröskereszt missziói és milyen jelentéseket adtak le és kinek ezek a küldöttségek?
Meg kellene válaszolni azt is, hogy mikor számolták fel ezeket a táborokat. Kinek a döntése alapján?
Mindemellett a vajdasági nyilvánosságot arról is tájékoztatni kellene, hogy az óécskai mellett még hány láger működött Vajdaság területén és arról is, hogy hol voltak ilyen gyűjtőközpontok.
Mindezen és még számos más kérdésre, amelyek feltehetőek e téma kapcsán, egyértelmű, világos válaszokat kellene adni. Mert semmi sem rombolja annyira Vajdaság önbecsülését, mint (ezúttal) a közelmúlt kellemetlen tényeinek rejtegetése és manipulálása. A történelmünk sötét oldalával való szembesülés nemcsak a politikai érettség bizonyítéka, hanem az első gyakorlati lépés is a kellemetlen és frusztráló történelmi epizódok meghaladása irányába.

********

Az óécskai tábor a Becskerek mellett található faluban lévő, szerb igazgatás alatt álló gyűjtőtábor volt 1991 novemberétől 1992 januárjáig, ahol horvát foglyokat rabokat tartottak fogva. Voltak közöttük civilek és horvát katonák is. Egyes értékelések szerint ebben a lágerben mintegy 1300-1500 foglyot tartottak, akiknek életkora 8 és 80 év közötti volt. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai bíróság adatai szerint Stajićevóban mintegy 1700 embert tartottak fogva, s legalább tizenhét embert gyilkoltak meg ebben a táborban.
Vukovár ostromát és elestét követően a szerb erők bevonultak a város Borovo Naselje nevű településére és ott tankokkal vették körbe a helyi cipőgyárat. Ekkor mintegy háromezer férfi, nő és gyermek adta meg magát, akik addig az épületben rejtőzködtek. Ezeknek a foglyoknak a felét deportálták az óécskai lágerbe, közülük sokakat később a Sremska Mitrovica-i táborba vittek. Összesen mintegy 7-8 ezer horvát hadifoglyot deportáltak szerbiai lágerekbe, miután a szerb erők elfoglalták Kelet-Szlavóniát.

(Borítókép: Ebben az istállóban tartották az embereket a -15 fokos hidegben – Forrás: Wikipédia)