Pénteken kezdődik Hamburgban a világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20 csoport csúcstalálkozója, amely a soros elnök Németország kancellárja szerint nehéz lesz, és bizonytalan a kimenetele.
Angela Merkel a kétnapos tanácskozás előtt tett nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy Németország soros elnökként ugyan kompromisszumra törekszik, de nem akarja elkendőzni a tagok közötti ellentéteket. Szavai jelzik, hogy a találkozó akár kudarcba is fulladhat, vagyis zárónyilatkozat elfogadása nélkül, vagy egy semmitmondó nyilatkozat kiadásával érhet véget.

Fotó: Reuters

Közben csütörtökön összecsaptak a rendőrökkel szélsőbaloldali tüntetők: a G20 – Üdv a pokolban (G20 – Welcome to Hell) nevű tüntetés nagyjából egy órán keresztül feszült, de erőszakmentes légkörben zajlott, legalább 12 ezer ember részvételével. 20 óra körül azonban a a Fekete Blokk feketébe öltözött, arcukat a német szabályok ellenére eltakaró demonstrálók tűzijátékokat gyújtottak és kövekkel, palackokkal dobálták meg a rohamrendőröket, akik paprikasprével és vízágyúk bevetésével válaszoltak.
A hamburgi rendőrség közleménye szerint szóvivőjüket is megtámadták.
Korábban a rendőrség azt közölte, hogy komoly szélsőbaloldali megmozdulásokra számít a csúcstalálkozó idején. A rendőrök a csütörtöki megmozdulás folyamán házilag barkácsolt fegyvereket is koboztak el a demonstrálóktól.

A  helyszínről sugárzott felvételeken látni lehetett, hogy fekete maszkos antikapitalista aktivisták üvegeket, köveket és más tárgyakat dobálnak a rohamrendőrök felé, míg mások barikádot építettek az utcán. Több embert mentők láttak el. A rendőrség a Twitter-oldalán közölte, hogy a város különböző pontjain rendőröket támadnak meg és gyújtogatnak, a hatóságok ugyanakkor felszólították a lakosságot, hogy tartsanak távolságot az erőszakoskodóktól.

Ralf Martin Meyer, a hamburgi rendőrség vezetője az ARD televíziónak elmondta, hogy megpróbálták leválasztani a fekete ruhás, maszkot viselő tüntetők csoportját – a Fekete Blokkot – a békés demonstrálók tömegétől, ez azonban „kaotikus jeleneteket” eredményezett.
A hatóságok arra számítanak, hogy a tüntetés feloszlatása az erőszakos demonstrálók „decentralizált akciókat” hajtanak végre az éjszaka folyamán városszerte.
A G20-csoport a 12. csúcstalálkozóját tartja a világ kapujának is nevezett észak-németországi kikötővárosban. Az első 11 találkozón sikerült az egyetértést demonstráló nyilatkozatot elfogadni, és a dokumentumban rendre szerepelt a szabadkereskedelem melletti elkötelezettség megerősítése.