Július 1-jén nem csupán a világ legnagyobb utazó űrkiállítása, a Gateway to Space landolt a budapesti Millenárison, de egy különleges 3D-s vetítési technikával és gyönyörű animációval illusztrált ökomusical is várja a nagyérdeműt a kiállítás alatt.

„Hatalmas közönségsiker övezte és több tízezren látták tavaly, az év elején az űrkutatás múltját, jelenét és jövőjét bemutató Gateway to Space kiállítást, azonban sokan jelezték, hogy lemaradtak róla”– jelentette ki Illés Gabriella, a kiállítás magyarországi producere. Ezért döntöttek úgy, hogy hosszas tárgyalások után újra visszacsalogatják Magyarországra a ritkaságokat bemutató űrexpót.

Jules Verne 1865-ben megjelent, Utazás a Holdba című regényében három férfi egy ágyúhoz hasonló szerkezetből kilőtt járművel szeretett volna eljutni a Holdra. Innen indul a most Budapesten is látható, fantasztikus űrkiállítás s tart a Mars expedícióig, közben pedig végigkíséri az űrkutatás legizgalmasabb állomásait. A tárlat megmutatja, hogyan tudnak létezni az űrhajósok a szélsőséges időjárási körülmények között. „Testközelből” is megtapasztalható, milyen volt a Szojuz űrhajó belseje, milyen a Nemzetközi Űrállomás, látható a holdkomp, az Apollo űrhajórendszernek azon része, mely a kétfős legénységet az anyaűrhajóból a Hold felszínére juttatta,  vagy az orosz MIR űrállomást, amely 1986-tól 1997-ig keringett a Föld körül.

A tavalyi kiállításhoz képest idén nagyobb teret kap az interaktív rész, ahol különböző szimulátorokon keresztül tesztelhetik a látogatók, hogy milyen pilóták lehetnének. Speciális, úgynevezett zérógravitációs géppel kóstolhatnak bele az űrbéli létbe, kipróbálhatják, hogy milyen az űrben szerelni és milyen nehézségekkel kell ott még megküzdeni.
A Gateway to Space kiállítás részeként vadonatúj VR-élményekkel várják az látogatókat: itt próbálhatják ki az érdeklődők először Dronestorm – Drónvihar nevű, minden korosztály számára remek szórakozást nyújtó VR-játékot, ahol az űrállomás védelmezőivé válnak a játékosok és egymással együttműködve kell szembeszállniuk a gonosz drónok támadásaival. A Time Zombies / Space Station– Űrzombik játék is pedig inkább tinédzsereknek ajánlják, a feladat, túlélni a zombi hordák rohamait.

A Gateway To Space űrkiállítás ezúttal lenyűgözően látványos zenei produkcióval is bővül. A történet szerint a közeli jövőben a Föld az emberi felelőtlenség miatt veszélyben van. A környezetszennyezés a természeti kincsek pazarlása végzetes következményekhez vezetett. A jövőben már nem lehet megoldani a problémát. Egyetlen megoldás lehetséges – az időutazás. Vissza kell menni a múltba (2014-be) és ott kell megakadályozni a jövőbeni ökológiai katasztrófát. Az előadás során különleges 3D-s vetítési technikával, gyönyörű animációkkal teszik kivételes élménnyé ezt a zenés darabot. Érdemes újból és újból meghallgatni és megfontolni FutuRobi történeteit, aminek üzenete az, hogy a földet unokáink számára is tisztán, élhető módon kell tovább adnunk. „Az előadásban alkalmazott CyberGuru szoftver-hardver rendszer háromdimenziós, virtuális karakterek valós idejű interaktív kommunikációját teszi lehetővé, emberi irányítással” – mesélte Illés Gabriella producer, a kiállítást szervező Future Exhibitions Group vezetője.

Gyerekkel, de felnőttként is érdemes megnézni a kiállítást, viszont indulás előtt érdemes a www.urkiallitas.hu oldalon kalandozni az információkért.