Az amerikai Kirby Chambliss nyerte a Red Bull Air Race világbajnoki sorozat budapesti futamát vasárnap. A műrepülő világbajnoki sorozat negyedik állomása volt Budapest, ahol a második helyet a kanadai Pete McLeod, a harmadikat a japán Muroja Josihide szerezte meg.

A texasi származású Kirby Chambliss 57 évesen harmadszor is világbajnoki címet szerzett. „Imádok versenyezni, imádom a műrepülést. Ebben a bajnokságban minden megvan, amit szeretek. Adrenalinfüggő vagyok, imádok lezuhanni a magasból” – fogalmazott saját magáról a verseny előtt.

A műrepülést általában 60 körül hagyják abba, a szervezet kimerül ilyen folyamatos fizikai terhelés mellett, úgyhogy ez a győzelem bizonyára fontos az amerikai versenyző számára.

A budapesti futamon 14 résztvevő versenyzett egyenes kieséses rendszerben. A nagy sebességgel kis magasságon végzett gyakorlatokhoz különleges versenypályák és egzotikus helyszínek adnak otthont. Az első helyszín idén Abu Dhabi volt majd San Diego és Japán után Budapest következett, utánunk Oroszország jön a kazanyi helyszínnel, mely először vesz részt a RedBull Air Race történetében a versenyben. A versenysorozat októberben zárul Indianapolisban.

Mivel több állomásos, összetett versenyről van szó, egy győzelem is nagyon fontos, de nem jelent abszolút előnyt, még bárhogyan alakulhat a verseny állása. Jelenleg az összetettben a japán Muroja Josihide vezet, második helyen a cseh Martin Šonka áll, harmadik pedig a kanadai Pete McLeod.