Ma 2017. szeptember 26., kedd, Jusztina napja van. Holnap Adalbert napja lesz.

Hónap: 2017 július

A bor és a kenyér mint az emberi létezés alapjai Közösségi összefogással falukemence épült Hajdújáráson

A régiek szerint a kemence a család összetartó szimbóluma, a ház lelke. Vonatkozhat ez a jövőben Hajdújárás összetartó erejére, lehet annak szimbóluma és a falu lelke, miután önkéntes munka eredményeként a falu központjában egy falukemence épült, ahol vasárnaponként a helybeliek által elhozott, előző nap bedagasztott tésztából sütnek kenyeret. Az elképzelés célja, hogy a bácskai kenyér nagyobb megbecsülésnek örvendjen, ezáltal pedig erősödjön a ragaszkodás a szülőföldhöz, és értékesebb helyként jelenjen meg az itthon fogalma az itt élők lelkében, mint korábban. Mint azt Maurer Oszkár borász, a falukemence ötletgazdája kiemelte, régi álom vált valóra. A borász a Családi Körnek elmondta, hogy...

Tovább

A vizes világbajnokság után: akiknek volt merszük kiugrani a toronyból

Vasárnap este véget ért ugyan a budapesti vizes világbajnokság, de a most készült csodálatos fotók még nemzedékeket fognak elkápráztatni, és minden prospektusba, bedekkerbe, útikönyvbe bekerülnek majd. A versenyzők előtt tisztelegve készítettük el újabb játékunkat, amely a szokásnál valamivel magasabb nehézségi fokozatú lett, gondoltunk ugyanis arra, hogy a sportolóknak sem volt könnyű dolguk… A negyvennyolc darabos puzzle kirakási szintideje négy perc. Jó szórakozást kívánunk hozzá minden kedves olvasónknak! Ha elmulasztotta volna, most bepótolhatja: rakja ki korábbi puzzle-jeinket is! Szent-Györgyi Albert motoros túrája Hosszabb külföldi tartózkodás után – miközben második doktorátusának megszerzése után már egy ideje az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott...

Tovább

Elkezdődött! Mérik az átlagsebességet fizetőkaputól fizetőkapuig

Egy héttel ezelőtt jelentette be a Szerbiai Belügyminisztérium, hogy nemsokára elindítják azt a rendszert, amely méri, hogy a fizetőkaputól a fizetőkapuig az adott autó mennyi idő alatt tette meg a távolságot, s ez alapján a számítógép másodpercek alatt kiszámítja, hogy mennyi volt az autó átlagsebessége. A szerbiai autópályákon 120 km/h a megengedett sebesség, így nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a rendszer lényege, hogy akinek az átlagsebessége ennél több lesz, az büntetésre számíthat. Mint tudjuk, Szerbia az az ország, ahol az Isten malmai lassan őrölnek, s ahol mikor valaki mond egy határidőt, arra legtöbben legyintenek, mert tudják, hogy ahhoz még jó...

Tovább

Hosszú Katinka és az utolsó reggeli Apósa és anyósa visszatért Amerikába, az úszónő pedig már el is repült Moszkvába, az újabb versenyére

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a vasárnap véget ért budapesti vizes világbajnokságot Hosszú Katinka, az immár hétszeres világbajnok magyar úszónő, aki férjével és edzőjével, Shane Tusuppal együtt hétfőn már el is utazott a következő versenyére, a moszkvai világkupára. Katinka ma reggel, az indulás előtt még egy fotót tett közzé hivatalos Facebook-profilján (lásd nyitóképünket). A felvételhez tartozó kommentárjában azt írta: „Utolsó reggeli Shane szüleivel mielőtt hazautaznak. Remekül érezték magukat Budapesten, imádták a magyar kaját, a magyar virtust és köszönjük a Corinthia Hotelnek, hogy helyettünk remekül helytálltak a vendéglátás terén.” Érthető is az úszónő szabadkozása, hiszen az elmúlt...

Tovább

Bácskából jöttem Szentesen mutatkozik be Novák Mihály fotóművész

Novák Mihály szabadkai fotográfus műveiből nyílik kiállítás Magyarországon, a szentesi Galéria Kávéházban Bácskából jöttem címmel augusztus 7-én. A kiállítást – amely október 2-ig lesz megtekinthető a kávéház nyitvatartási idejében – Nagy István fotóművész nyitja meg 18 órakor. A bácskossuthfalvai születésű operatőr, fotóművész és lomográfus jelenleg szabadúszóként dolgozik, és munkájában szívesen alkalmazza a történeti fotóeljárások néhány, ma már szinte alig ismert technikáját (nyitóképünkön is egy ilyen palicsi felvétel, úgynevezett cianotípia látható). Novák Mihály 1958-ban született Bácskossuthfalván, később az Újvidéki Televízióhoz került segédoperatőrnek, majd operatőri munkát végzett a Duna Televíziónál és az M1-nél is. Ezt követően a Subotičke novine, majd a...

Tovább

Hol-Mi

A nap verse

SzMSz Rádió

Heti Hírmondó

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a Szabad Magyar Szó legfontosabb témáiról akkor sem, ha hét közben nem ér rá online böngészni!

Adatait bizalmasan kezeljük, azokat kizárólag a hírlevél postázására használjuk fel.

Archívum