Györe Lászlót a spanyol Roberto Carballes sem tudta megállítani a szlovákiai Poprádon zajló, hatvannégyezer eurós összdíjazású tornán! A harmadik helyen kiemelt, zentai teniszező 6:2, 7:5-re nyert az elődöntőben, így bejutott a szombati fináléba, ahol a német Cedrik-Marcel Stebe, a világranglista 215. helyezettje lesz az ellenfele.
A száz percig tartó elődöntőben Györe hatszor nyerte el ellenfele adogatójátékát, míg a spanyol teniszezőnek ez csak háromszor sikerült. Az első játszmában a hatodik helyre rangsorolt Carballes egy breakjére Györe hárommal válaszolt, így magabiztosan nyerte meg a szettet. A másodikban a spanyol 5:2-re vezetett, ekkor azonban Györe szenzációs játékot produkált, s előbb egyenlített, majd 5:5-nél elnyerte Carballes adogatójátékát, és utána, a harmadik meccslabdát kihasználva megnyerte a mérkőzést, így összesen ötvent ponttal növelte a világranglistán pontjainak a számát, a döntőbe jutásért pedig ötezernégyszáz eurót kap.