Az idén is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet a Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet. A rendezvényre elsősorban a határon túlról származó joghallgatók, fiatal jogászok, ügyvédek jelentkezését várják, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé teszik a részvételt.
A nyári egyetem előadója lesz Potápi Árpád János, Kalmár Ferenc, Kardos Gábor és Elek Zsófia is. A szabadidős programok között pedig szerveznek kerekasztal-beszélgetést, de közös éneklést is Sebestyén Márta előadóművésszel, lesz parlamenti látogatás, kvízest, nemzetpolitikai vetélkedő, kastély- és templomlátogatás, városnézés.

A nyári egyetemet július 30. és augusztus 5. között tartják meg Gödöllőn és Budapesten.

A hallgatók számára ösztöndíjat biztosítanak, amely magában foglalja a képzés, a szállás, a napi háromszori étkezés, a rendezvény keretében szerveződő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét.