A Miklóshalma közelében elterülő poros puszta az év 361 napján semmi izgalmat nem tartogat – kivéve persze, ha valaki szereti a port és a szélerőműveket, de mindkettőt viszonylag gyorsan meg lehet unni, kivéve azon a négy napon, amikor a nickelsdorfi préri mintegy varázsütésre a rockerek Mekkájává változik.

Nickelsdorfban – amennyire e sorok írója látta – nincs semmi. A környékén sincs semmi, csak a határ, ahol egyébként nincsen semmi. A szélerőművek járnak, valószínűsíthető, hogy ürgék meg pockok meg miegyebek is vannak, úgy képzeljük, a legizgalmasabb program, ami itt az egyetlen nyári hosszú hétvégét kivéve bárkit megmozgathat, az az, hogy nő a fű, noha ezt a folyamatot aztán kétszázezer rocker négy nap alatt elég csúnyán megakasztja.

A Nova Rockot 2005 óta rendezik meg, és ennyi idő alatt egy meglehetősen nagy neveket felvonultató, nagy fesztivállá nőtte ki magát, amely épp most esik túl a kamaszkorán – a tavalyi Red Hot Chili Peppers is nagy dobás volt, de már a kezdetek óta hihetetlen headlinereket hoznak el a burgenlandi pusztába, erős kezdésként tizenkét évvel ezelőtt pont az a System of a Down volt az első nap főattrakciója, amelyik idén a pénteki napon adott egy bivalyerős koncertet. A Slayer és az In Flames 2007-ben lépett fel először a Nován, idén ismét tiszteletüket tették – és bár az In Flames lángja már inkább csak parázsnak nevezhető, a Bay Area Thrash nagy öregjei olyan lendületes koncertet adtak, hogy az ember el is felejtett azon csodálkozni: hogyan lehet, hogy az újabban mexikói mikulás-fizimiskával Tom Arayába hogy szorulhatott ennyi energia.

Az idei fesztivál legnagyobb húzónevei emellett inkább a fiatalabb korosztályt célozták meg, illetve azokat, akik a múltba révedve a tíz évvel ezelőtt menő zenékre voltak kíváncsiak: a Blink-182 igazán profi koncertet adott, bár abba épp csak belenéztünk, mert sürgős Slayereznivalónk támadt, a Green Day pedig egy profi haknival nyűgözte le az erre fogékony közönséget, bár némileg úgy éreztük, hogy már mindent megtennének a közönség énekeltetéséért, miközben erre nem volt túl sok szükség – rengetegen voltak, lelkesen is fogadták őket, így ez a némileg begyakoroltnak ható, kicsit túlzásba vitt interakció-hajhászás kissé visszásnak tűnt. A koncert végén az akusztikus szám azért bizonyította, hogy szeretnének kitörni a gimnazista hülyegyerek-státuszból (ez ennyi idősen érthető is), de miután pont ezért szereti őket a közönség, nem biztos, hogy ez volt a telitalálat (ez pont annyira fura , mint ha az Offspring elkezdene black metalt játszani, vagy az énekesük doktorálna molekuláris biológiából. Na jó, ez utóbbi meg is történt).

A fesztivál fő erőssége az általában erős bandafelhozatal mellett nem más, mint a közönség: ahogy nem győzzük hangsúlyozni, a pusztán nincs semmi, a szervezés némileg esetlen, de a magyarországi fesztiválokon ritkán megtapasztalható szabadság megmaradt, ezzel együtt pedig az a bajtársiasság vagy barátságos hangulat is, ami az üzletiesebbé vált „felnőtt” rendezvényeken már alig-alig tapasztalható. A közönség vendégszerető, segítőkész, kedves és nyitott, amire szükség is van olykor: a sajnálatos módon elszaporodó lopások, hülye csínyek és stiklik közepette nem árt, ha akár vadidegen emberek is összefognak, és segítenek egymásnak. Két emberrel is találkoztunk, akiknek minden cuccát elvitték – és nem viccből, hanem ténylegesen, még a dokumentumaik sem maradtak meg. S kiderült az is, hogy az osztrák bürokrácia, ha az ember feljelentést kíván tenni, még a magyarnál is durvább (ezt egyébként a feljelentést felvevő nyomozó meglehetősen humorosan kezelte, és azzal hülyéskedett, hogy ennyi aláírásra talán sehol máshol nincs szükség, de ha esetleg valamit elgépelt, még szükség lehet néhányra, ne csüggedjünk). Gondolom, nem minden esetben azonos a protokoll, de ha az embernek választania kell, hogy mire szánjon néhány órát az életéből, figyelembe kell vennie, hogy egy lopási ügyben feljelentést tenni körülbelül ugyanannyi idő, mint megnézni a Slayert és David Hasselhoffot.

A fesztivál titkos nagyágyúja ugyanis a beszélő autó tulajdonosa, a tengerpart hőse, maga a Hoff volt, amire az osztrák vendégek valami olyan izgalommal készültek, hogy egyesek képesek voltak már a Nova Rock első napján is Hasselhoffos pólóban mutatkozni kétszázezer rocker előtt.

A fesztivál némileg fejetlen szervezése és az infrastruktúra, illetve az ellátás apróbb hiányosságai ellenére a Nova Rock egy szerethető, valamennyire tényleg a hippi életérzést idéző rendezvény, ahová a szerencsésebbek lehetőleg egy T2-es Volkswagen Transporterrel érkeznek, mindig hideg a sör, mindig süt a nap (de az tényleg mindig süt, mert árnyék nincs), száll a por, szól a zene, és ha az ember megpihen egy pillanatra, esetleg leül egy furgon árnyékába, hamar ott terem egy segítőkész novarocker egy doboz hideg sörrel, és kifaggat, hogy honnan jöttél, mire mész, és előbb-utóbb eljuttok odáig, hogy lengyeleknek és horvátoknak tanítasz magyar káromkodásokat – úgy tűnik, elterjedt a híre, hogy ehhez a műfajhoz igencsak jól értünk.