Szalmában sorjázó fekhelyünk,
fáradtan fogadjuk: nem megyünk,
hajnaltól estélig, ami történik,
ki mit jegyez fel sötétedésig.
Vakokat nem ébreszti a napfény,
bénák kezében csorba a kardél,
süketek titkot nem beszélnek,
az éhezők nyíltan csak ennének.
Kinek háza, kincse van, hallgat,
lapít, biztosítva a napi falat,
megadatott minden jó az embernek:
előd, utód, aki él, aki eltemet.
A vigasztalan, árvult szegény,
kit elhagyott a halálos remény,
nincs hite, se pénze, se álma,
kábán csak a véres jelent látja.
Az elfojtott szó, vergődő bánat,
menekülés, menhely, menetszázad,
csillapodó szív, ígéret, mozdulat,
lelki sebed emléke az utókornak.
