Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

Szóval ott tartottunk a legutóbb, hogy 2006 májusában ültem én szépen Brüsszelben, az Európai Parlament épületében, a sokadik emeleten lévő képviselői irodában, ahol átmenetileg dolgoztam, és Belgiumból nézve, lesve, sasolva készítettem el az első szigetes előzetesemet a Nana.hu internetes női magazin számára:

 

Hogyan készüljünk az idei Szigetre?

 

Augusztus 9-e és 16-a között annyi program vár ránk, amennyit egész évben sem tudnánk becsülettel nyomon követni.

Habár a kezdetek kezdetén, a genezisnél még nem voltam ott, régi Sziget-járónak vallom magam, hiszen 1996 óta rendszeresen jelen vagyok ezen a rendezvényen, és időközben csak egy esztendőt mulasztottam, azt is kényszerből.

Azóta persze méretében és küllemében is rengeteget változott a fesztivál, egy gigantikus nagy sokasággá nőtte ki magát: nemcsak fesztiválváros alakul ki minden nyáron egy hétre Óbudán, a Hajógyári-szigeten, hanem sok kis közösség egymás mellett, sok kis párhuzamos társadalom a tarajos punkoktól kezdve a mindig sötét és fekete metálosokon át egészen a technosátrak ápolt külsejű közönségéig. A Magic Mirror, a másságokat bemutató és azoknak teret adó fesztiválhelyszín a maga tarka forgatagával pedig a kívülállók, a nem a mássághoz tartozó látogatók számára is folyamatosan izgalmas és tartalmas szórakozást kínál.

A Civil falu a megnyugvás, a felszusszanás helyszíne ebben a forgatagban, ahová olyankor látogatunk el, amikor egy kis megnyugvásra, egy kis pihenésre, egy kis laza semmittevésre van szükségünk, s ezt szeretnénk kellemes környezetben, jó társaságban, talán egy kicsit az ismereteinket is csiszolgatva eltölteni. Itt a legkülönfélébb lehetőségek közül választhatunk már évek óta a környezetvédelemtől kezdve az atomenergia felhasználását ellenző és támogató csoportok vendéglátásától, a különböző drogprevenciós civil szervezetek tesztjein és a történelmi egyházak zsíroskenyerén keresztül egészen a nemzedékek közötti ellentétek felszámolásáért és megszüntetéséért dolgozó nagymamák nagyon kedves társaságáig. És ha csak teheted, kölcsönözz „könyvet” az Élő Könyvtárból! Akármilyen téma is érdekeljen, itt minden előítéleted a porba hullik…

Enni pedig az Ízek utcájára megyünk… A nemzetek konyhája, ahogy az elnevezése is mondja, igyekszik évről évre minél több ország, nép és tájegység jellegzetes ételeit bemutatni. Habár ez is ízlés kérdése, tavalyelőtt ugyanis, úgy a Sziget utolsó napjainak valamelyikén az egyik barátom rám is szólt, hogy „lassan már a kínaiaknak kellene nekem fizetniük”, olyan mániákusan járok hozzájuk étkezni…

Tartalmas lesz tehát az idei [ti. 2006-os] augusztusunk is, legfőképp 9-e és 16-a között, ugyanis nem kevesebb, mint kétszáz nemzetközi sztár, ötszáz hazai zenekar, előadó, dj, több tucat színtársulat, akrobaták, humoristák, táncosok, bábosok, napi kétszáz program, több mint hatvan programhelyszínen várja a látogatókat. Ha a napi kétszáz programot megszorozzuk héttel, olyan számot kapunk, ami matematikai szempontból talán még megáll a lábán, de látogatóként már nehezen elképzelhető, hogy mindenre odaérjünk. Nem véletlen hát, hogy a Sziget Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává nőtte ki magát az elmúlt években.

Lássunk egy kis ízelítőt a programból, mert ennyit a teljesség igényével felsorolni nem lehet. A nagyszínpadon fellép a Sziget visszatérő (vagy visszajáró?) vendégének számító skót Franz Ferdinand és az ír Therapy? együttes. A Franz Ferdinandot már tavaly is láttuk, és az akkor hallottak alapján nem kétséges, hogy újra itt van a helyük. A Therapy? hosszabb kihagyás után tér vissza újra a Szigetre, s jó lesz újra hallani őket, nagyon kíváncsi vagyok már, hogyan fejlődtek tovább, és milyen irányban haladtak az elmúlt években.

További fellépők a nagyszínpadon: Jovanotti, Ministry, Scissor Sisters, Guru’s Jazzmataz, Radiohead, dEUS, The Rasmus, Gentleman, Placebo, Beatsteaks, The Gathering.

A Metal Hammer Nagyszínpad programjából: Cradle of Filth, Sick Of It All, The Exploited, Fear Factory, Evergrey, Cathedral, Morbid Angel, Satyricon. (Találat Náni néni Nünükéjében: http://terezapu.freeblog.hu/archives/2006/08/23/Az_igazi_Szigtes_cikk.)

 

Szigeti Sportvarázs a Margitszigeten

 

A dolog pedig úgy nézett ki (úgy működött, no! 🙂 ), hogy miután elkészült egy-egy cikk, én azt Brüsszelből e-mailen küldtem haza akkori közvetlen főnökömnek, Zimre Krisztinának, a Nana (www.nana.hu) szerkesztőjének. Ő átnézte, szükség esetén korrigálta, majd feltette a honlapra, de oly módon, hogy az a külső, nem beavatott látogatók számára még mindig nem volt elérhető. Ekkor visszaküldte nekem e-mailben a linket azzal az internetes címmel, amelyikre a szöveget elhelyezte, s ahol én még egyszer átnéztem. S ha szükségét láttam, akkor sebtében jeleztem neki, hogy mi a problémám.

Így történt, hogy amikor a fenti szöveget, tehát az első 2006-os Sziget-előzetesemet elkészítettem, egy téves linket küldött vissza Brüsszelbe, amelyik egy másik sziget, egy másik fesztiváljáról szóló előzetesre mutatott: „Hogy mennyire valós igényt elégített ki és hogy mennyire jó ötlet volt megrendezni tavaly a Szigeti Sportvarázst, azt utólag igazolja vissza az élet azzal, hogy a rendezvény máris elhagyhatatlan programmá lépett elő a Margitsziget eseményeinek éves tervezésénél.

Mitől lett ennyire népszerű ez a program csupán egy év alatt? A sok összetevő között szerepel az is, hogy a sport becsülete, az egészséges életmódra váltás szükségességének felismerése már nem idegen a mindennapokban őrlődő, hajszolt életet élő emberek számára.

Az is lényeges, hogy Budapesten, de valószínűleg az országban ez az egyedüli olyan sportrendezvény, ahol egy helyen, egy időben 40 sportággal ismerkedhet az érdeklődő, ráadásul szakavatott edzők, egykori vagy jelenlegi bajnokok segítségével. No meg persze azért is, mert ma már egészen rendhagyó módon, de itt mindez senkinek nem kerül többe a villamosjegy áránál, vagy annyiba sem, ha a saját lábán közelíti meg a kikapcsolódásra, szórakoztatásra »teremtett« Margitszigetet.

A Budapest Főváros önkormányzata által szervezett Környezetvédelmi és Sportnapok rendezvénysorozaton elsősorban a családokat és a diákokat várják a rendezők – korhatár nélkül. Ez a három nap elsősorban azoknak az örömét keresi, akik számára a rendszeres testmozgás nem idegen, akik már felismerték a környezettudatos életmód jelentőségét.

A látogatók a Margitsziget nyolc legismertebb pontján találkozhatnak a színes programokkal. Megrendezik a Pesti Est streetball tornát, de emellett strand- és parkröplabda, strandfoci és kézilabda bajnokságot is. A Palatinuson kite és rafting bemutatók lesznek, a Hajós Alfréd uszodában búvárkodni lehet. A Duna sem maradhat ki a showból, mert ott evezőshajókat lehet kipróbálni, de sárkányhajóban is vízre lehet szállni.

A sporttánctól a munkakutyákig, a történelmi íjászoktól a rádiós rókavadászatig számtalan bemutató igyekszik kedvet csinálni a sporthoz, a mozgáshoz. Akinek pedig szurkolni lenne kedve, az a magyar-amerikai pólómeccsen, a tízcsapatos nemzetközi rögbitornán, a színész-újságíró labdarúgó rangadón vagy éppen a sportcsillagok találkozóján lelkendezhet. Ez utóbbi eseményen az indulók között a belépő minimum a világbajnoki cím, így találkozhatnak Wichmann Tamástól kezdve Simóka Beán, Kállai Ildikón és a női világbajnok vízilabda-válogatott tagjain keresztül Pulai Imréig, Gyulay Zsoltig, Fábián Lászlóig bezárólag sokakkal, akik az olimpiai dobogó legfelső fokát is megjárták már.

De hogy ne csak sportról essék szó, az OTP-pénztárak egészségszigetén folyamatos fittségi próbák, szűrővizsgálatok lesznek, szombaton véradás is, a szökőkútnál áll majd az ökosziget, ahol mintegy biofaluban járva-kelve ismerkedhet az érdeklődő az egészség modern kellékeivel, beleértve a biobort is. A kicsikről sem feledkezhet meg egyetlen szervező sem, aki a családok kiszolgálására helyezi a hangsúlyt.

A Coca-Cola testébresztő programja mindenkit megmozgat majd. Nem is beszélve az új Norbi-féle mozgalomról, mely a Fittebb országért címet viseli. A szervezők a fogyatékkal élőkhöz is közel viszik a sportolás örömét, de ugyanígy a nyugdíjasokra is gondoltak a természetjáró eseményekkel.

Minden esemény látogatása ingyenes!

További információk: www.budapest.hu és www.bpspinfo.hu”. A téves levélváltás, illetve elhibázott linkküldés történetét pedig néhány hónappal később, immár a 2006-os Sziget Fesztivál után néhány nappal, augusztus 23-án meséltem el blogomban Brüsszelben is csak a Szigetre gondoltam címmel. (Találat Náni néni Nünükéjében: http://terezapu.freeblog.hu/archives/2006/08/23/Mar_Brusszelben_is_csak_a_Szigetre_gondoltam.)

 

Entertainerek egykor és ma

 

Mi a közös a két rendezvényben, azon túl, hogy mindkettő egy-egy dunai szigeten zajlik, s mindkettőről megjelent egy-egy előzetes a Nana oldalain 2006-ban? Nem sok. És mégis hasonszőrűek… Hiszen, ha a programkínálat sokszínűségét vesszük, vagy a célközönség végletekig tágított rétegeit, akkor a hasonlóságok máris kézenfekvőek. Mondjuk, a Sziget Fesztivál, a tavaszi árvíz által hátrahagyott sár és iszap felszáradása után már akkoriban sem bővelkedett olyan jellegű sportprogramokban, mint a margitszigeti rendezvény. Ellenben ez utóbbin pedig nem játszott a brit Glen Matlock és zenekara, a Philistines. Matlock a klasszikus punktörténet egyik legkacskaringósabb pályát befutott figurája: annak idején, valamikor még a punktörténet előtti időkben, a Sex Pistols alapító tagja volt (innen 1977 februárjában rakták ki a szűrét, állítólag azért, mert kedvelte a Beatlest…). Többé-kevésbé állandónak mondható zenekara a Philistines, de fellép szólóban is, olykor pedig más kísérőzenészekkel, és a Dead Men Walking nevű akusztikus gitáros zenekarral is, ez utóbbiban csupa veterán punkzenésszel. Akárhogy vesszük is, sokoldalú ember. Abban már a fesztivál előtt is biztosak voltunk, hogy dögös rockzene vár minket Glen Matlockkal, aki a szigetes koncertjén sem feledkezett meg régi kedvenc zeneszámai(nk)ról, amelyek a rocktörténelem legismertebb dalai közé tartoznak. Glen Matlock a 2006-os Sziget Fesztivál nyitónapján, augusztus 9-én, szerdán lépett fel a rendezvény nagyszínpadán. És még véletlenül sem okozott csalódást…

A punknál maradva: alig néhány nappal később, augusztus 14-én, hétfőn, Németország egyik aktuálisan épp legkelendőbb popárucikke, a Beatsteaks együttes lépett fel ugyanezen a nagyszínpadon. Persze ez egy egészen másfajta punk, s jómagam talán azt is megkérdőjelezném, hogy kiérdemli-e egyáltalán, hogy ehhez a műfajhoz soroljuk… Ezek a kedvesnek és sármosnak mondott srácok is visszajáró lelkekként érkeztek a Szigetre, itt játszottak ugyanis már egy évvel korábban, 2005-ben is. A Beatsteaks – egyik! – érdekessége, hogy zenéje egyaránt „bejön” a punkoknak és a könnyedebb dallamokhoz szokott csajoknak is. Az együttes tagjai a punk mellett tökéletesen elsajátították a dalszerzés szabályait, s ennek köszönhetően „elsőrangú entertainerek”-nek mondják őket. 2004-ben a legjobb német előadás díját nyerték az MTV Music Awardson (ahol, valljuk meg, igazi punk produkciókat ritkán díjaznak…), így hát nem lehet véletlen tehát az sem, hogy a következő két esztendőben bérelt helyük volt a Sziget Fesztivál nagyszínpadán. És számottevő rajongótáboruk a nagyszínpad előtt…

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2008. október 27-i számában

 

Sár és iszap a Hajógyári-szigeten a tavaszi árvíz után

A brüsszeli irodában, ahol az előzetes készült

A brüsszeli turistabuszból a Hajógyári-szigetre látni? (A felvételen a belga főváros, az Európai Parlament épülete előtti Luxemburg tér látható)

Ez már Budapest, a Hajógyári-sziget „civilben”: bringások és kutyasétáltatók menedéke…

Sziget-arcok 2006-ban: a Beatsteaks volt akkoriban Németország egyik legkelendőbb popárucikke, az együttes, amelyik visszatérő vendégként érkezett a Szigetre, a Ruhr vidéktől Hamburgon át Münchenig sportcsarnokokat is megtölt már

Magyar Szó, 2008. október 27.