A civil szervezetek jelentései a törvények folyamatos megsértéséről és az újságírók megfélemlítéséről, sőt az ellenük elkövetett fizikai erőszakról szólnak – mondta el Tanja Fajon az Európai Parlament képviselője a Szerbiáról szóló jelentés megvitatásával foglalkozó ülésen.

A Danas tudósítása szerint a szlovén politikus elmondta, a szerbiai polgárokkal, különösen fiatalokkal folytatott beszélgetések során elhangzott, hogy szinte lehetetlen munkahelyhez jutni a haladó párti tagság vagy az állami hivatalnokok megvesztegetése nélkül.

„Ez az a Szerbia, amelyet az európai család tagjaként szeretnénk látni? Vajon egy ilyen Szerbia képes eleget tenni a demokrácia alapelveinek, biztosítani a joguralmat és az emberi jogok tiszteletben tartását? Elérhetjük ezt a 23-as és 24-es fejezetek megnyitásával?” – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy tart tőle, a válasz nemleges.

Fajon szerint az EU hibát követ el, ha továbbra is szemet huny a szerbiai belpolitikai történések felett, a regionális stabilitás érdekében.