A Grenfell Tower nevű, 1974-ben épült, 120 lakásos toronyházhoz hajnalban riasztották a tűzoltókat, akik negyven járművel és kétszáz fős egységgel vonultak a helyszínre. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a házat, és kora reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

A városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak helyi szakaszát a rendőrség lezárta, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és az égő házból a szél izzó pernyét, törmelékeket hord a pályákra. Szemtanúk arról számoltak be, hogy többen az égő épületben rekedtek.

A környéken több befogadóközpontot létesítettek az épület körzetéből kitelepített lakók számára.

A toronyházban a Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő vállalata 2015-2016-ban jelentős felújítási munkákat végzett.

Dany Cotton, a londoni tűzoltóság parancsnoka közleményében számos halálesetről szólt, de közölte, hogy az épület mérete és bonyolult belső szerkezete miatt az áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet megállapítani, és a hatóságok a tűz okát sem ismerik még.     Hozzátette, hogy a londoni mentőszolgálat harminc sérültet szállított öt kórházba.

A tűzoltóparancsnok szerint a 24 emeletes épület mindegyik szintje égett a második emelettől felfelé. Dany Cotton szerint ilyesmire még nem volt példa az ő 29 éves tűzoltói pályafutása alatt. A parancsnok közölte, hogy a helyszínen negyven tűzoltójármű és több mint kétszáz tűzoltó dolgozik.

Szemtanúk szerint sokan az égő épületben rekedtek. Többen arról számoltak be, hogy embereket láttak kiugrani a toronyházból.

Egyes szakértői vélemények szerint fennáll a veszélye annak, hogy a toronyház összeomlik, mivel statikai szerkezetét a tűzvész meggyengíthette.