Előzetes adatok szerint ezres nagyságrendben vettek őrizetbe ellenzéki tüntetőket hétfőn Oroszország városaiban az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által meghirdetett korrupcióellenes tüntetéseken – tudósít az MTI.

A demonstrációkon őrizetbe vett személyek nyilvántartására szakosodott OVD-info civil szervezet előzetes adatai szerint Moszkvában mintegy 600, Szentpéterváron pedig 300 embert állított elő a rendőrség. A jogvédőkre hivatkozó RBK tévécsatorna az orosz fővárosból legkevesebb 750, a Néva-parti nagyvárosból pedig mintegy 900 őrizetbe vételről számolt be. Sajtójelentések szerint tüntetőket állítottak elő Kalinyingrádban, Velikij Novgorodban, Norilszkban, Szocsiban, Lipeckben, Tambovban, Mahacskalában, Vlagyivosztokban, Blagovescsenszkben és Kazanyban is.

Röviddel a moszkvai megmozdulás kezdete előtt a rendőrök saját otthonának lépcsőházában vették őrizetbe Navalnijt. A hivatalos közlemény szerint a politikus ellen tüntetésszervezés szabályainak megszegése és a rendőri intézkedéssel való szembeszegülés miatt indult eljárás.

A történtekről elsőként Navalnij felesége a Twitter internetes közösségi portálon számolt be, hozzátéve, hogy a tervezett tiltakozást így is meg fogják tartani. A Tverszkaja utcán, ahol a hatóságok előzetesen nagy erőket vontak össze, a rendőrök feltartóztattak mintegy ezer embert, akik a Kreml felé próbáltak vonulni. A helyszínen a rendfenntartók gumibotokat, a Dozsgy független tévécsatorna szerint pedig paprikasprayt is bevetettek. A tüntetők egyebek között Navalnij Szabadon bocsátását és Vlagyimir Putyin elnök távozását követelték.

A Navalnij által vezetett Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványnak az orosz fővárosban működő irodáiban lekapcsolták az áramot.

Navalnij vasárnap éjjel jelentette be váratlanul a YouTube video megosztón, hogy a hatóságok által korábban engedélyezett távolabbi helyszínről a Moszkva központjában lévő Tverszkaja utcára helyezi át a megmozdulást. Az ellenzéki blogger arra hivatkozott, a moszkvai hatóságok megakadályozták, hogy az eredeti helyszínen, a Szaharov sugárúton a szervezők által felkért szolgáltatók színpadot emeljenek, és felszereljék a hangosítást.

Az orosz hatóságok előzetesen „provokációnak” minősítették a megmozdulásnak a belvárosba történő áthelyezését, és kemény fellépést helyeztek kilátásba. Moszkva központja az Oroszország napja elnevezésű ünnep alkalmából több, nagy számban látogatott esemény helyszíne volt.

Vlagyimir Csernyikov, a moszkvai önkormányzat regionális biztonsági osztályának szóvivője előzetesen az Eho Moszkvi rádiónak kijelentette, hogy a rendőrség a Tverszkaján nem fogja akadályozni azoknak az ellenzékieknek a vonulását, akik plakátok és jelszavak nélkül érkeznek oda.

Navalnij március 26-án, csakúgy, mint most, országos korrupcióellenes akció keretében hirdetett megmozdulást a Tverszkajára, amelyen a szervezők szerint 30 ezren, a rendőrség szerint 8 ezren vettek részt. A rendőrség több mint ezer embert állított elő akkor, a neves ellenzéki aktivista az előre nem egyeztetett tüntetés szervezéséért pénzbírságot, a hatósággal való szembeszegülésért pedig 15 napi elzárást kapott.

Alekszej Navalnij, aki Vlagyimir Putyin kihívója kíván lenni a jövő évi elnökválasztáson, valamint az általa vezetett Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány hétfőre több mint 200 orosz településre hirdetett meg tiltakozó demonstrációt. A március 26-i megmozdulás 84 városra és falura terjedt ki. A résztvevők azt követelték, hogy a hatóságok vizsgálják ki annak a videónak a valóságtartalmát, amelyet az ellenzéki politikus március elején töltött fel a világhálóra. Ebben Navalnij súlyos, több mint egymilliárd euró értékű korrupcióval vádolta meg Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnököt. Állítását a Kreml valótlannak minősítette.

A hétfői szentpétervári megmozduláson ellenzéki becslés szerint mintegy 15 ezren, a moszkvain pedig mintegy ötezren vettek részt. Az orosz fővárosban egyébként mintegy kétezer fő részvételével tüntetést tartottak az eredetileg meghirdetett helyszínen, a Szaharov sugárúton is.