A jobbközép Koszovói Demokrata Párt (PDK) és koalíciós partnerei nyerték meg a vasárnap tartott parlamenti választást a Klan Kosova TV honlapján közzétett exit poll-eredmények szerint.

A Klan Kosova felmérése szerint a PDK, valamint a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma) koalíciója, a Pan a voksok 40,5 százalékát szerezte meg, így várhatóan Ramush Haradinaj, az eddig ellenzékből politizáló AAK elnöke lehet az új kormányfő.

Haradinaj a szavazóhelyek bezárását követően tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a Pan koalíció meggyőző fölényt aratott. Az egyértelmű döntés kötelezi Koszovó kormányát – üzente Haradinaj, köszönetet mondva koalíciós partnereinek.

Az Önrendelkezés nevet viselő, ultranacionalista ellenzéki párt a szavazatok mintegy 30 százalékát szerezhette meg, míg az eddigi kormányfő formációja, az Isa Mustafa vezette Koszovói Demokratikus Liga nevű koalíció 27 százaléknyi voksot kaphatott, tudatják a hírügynökségek.
A koszovói választási törvény szerint önállóan induló pártok esetében ötszázalékos a parlamenti bejutási küszöb, míg koalíciók esetében hétszázalékos. A kisebbségek a pozitív diszkriminációnak köszönhetően 20 nekik fenntartott hellyel rendelkeznek a 120 fős pristinai törvényhozásban, ebből 10 a szerb kisebbséget illeti meg, tudatja az MTI.