Úgy tűnik, egy hét alatt a második vereség, amelyet a magyar labdarúgó válogatott szenvedett pénteken este, már sok volt a legkitartóbb, legelszántabb szurkolóknak is. Az Andorrában játszott meccsen ugyanis 1-0-ra maradt alul a magyar csapat a világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

Sajtóbeszámolók szerint a meccset követően igencsak kemény jelenetek zajlottak az összecsapás után a magyar szektornál, mert a szurkolók totál kiakadtak az égést összehozó válogatottra.

 

Az Index arról számolt be, hogy előbb Dzsudzsák Balázs ment volna ki a drukkerek elé, hogy megnyugtassa őket, de egy rendőr inkább elhúzta a szektor elől. Megjelent Bernd Strock szövetségi kapitány is, ő sem járt sikerrel. Többen dühösen kiabáltak a bénultan álló játékosok felé, aztán az egész szektor elkezdte skandálni, hogy „vedd le a mezt“.

A futballisták engedelmeskedtek, és átadták a mezüket, egy „töröljétek ki vele a s@ggeteket“ még elhangzott ekkor is, aztán jött a „k@rva gyenge“ skandálás.

A futballisták ezután bevánszorogtak az öltözőbe Utóbb Dzsudzsák Balázs az M4 Sport kamerája előtt sírva nyilatkozott. „Én vagyok az, akit legelőször kell ütni, én vagyok ennek a csapatnak a kapitánya. Lehet szépíteni a dolgokat, de a szurkolók levetették velünk a mezt“ – nyilatkozta kétségbeesetten. Azt is elmondta: „Most is csak azt hallom, hogy Dzsudzsák a pénzéhes, miközben ebben a szituációban is nagyon egyedül vagyok. Nincs itt senki velem, félreértés ne essék, nem azért mondom ezt, hogy sajnáltassam magam. Ez a vereség ezzel együtt vállalhatatlan“.

Bernd Storck szövetségi kapitány  felelőssége is napirendre került már a sajtóban. Nem is igazán kendőzve azt a nézetet, hogy talán meg kellene válnia a válogatottnak vezetőjétől. Storck a meccs után a televíziónak nyilatkozva azt mondta: blamázs volt a meccs, de a jövőjét firtató kérdésre úgy válaszolt, nem ez a megfelelő pillanat, hogy erről beszéljen.