A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) kiadta a legfrissebb, kötöttfogású világranglistáját, amelyen a szerbiai versenyzők közül a szabadkai Davor Štefanek foglalja el a legelőkelőbb helyet: az olimpiai bajnok a 66 kilogrammosok között az Európa-bajnok Artem Szurkov mögött a második helyen áll.

A 59 kilogrammosok között a zentai Frísz Krisztián, aki aranyérmes lett a május elején, Újvidéken megrendezett kontinensbajnokságon, tizenhat helyet javított az előző helyezésén, és a június 7-én kiadott ranglistán a negyedik helyet foglalja el. Fríszt a riói olimpia bajnoka, a kubai Borrero Molina, az olimpiai ezüstérmes, japán Ota, valamint a szintén japán, Ázsia bajnokságán első helyet szerző Fumita előzi meg.

A 71 kilogrammosok között a magyarországi Korpási Bálint áll a világranglista élén, második az azeri Csunajev, míg a harmadik helyen az Európa-bajnoki bronzérmes, belgrádi Aleksandar Maksimović áll.

A 75 kilogrammosok világranglistáját az orosz Roman Vlaszov vezeti, a dán Mark Madsen a második, míg a magyarországi Lőrincz Tamás a hatodik, a zentai Nemes Viktor pedig a kilencedik helyet foglalj el.

A 80 kilogrammosok között Bácsi Péter a harmadik, a Lőrincz testvérek másik tagja, Viktor pedig a 85 kilogrammosok között első helyen áll a júniusi világranglistán, megelőzve a bolgár Bajrakovot és az azeri Abbaszovot.

A 98 kilogrammosok között a magyarországi Kiss Balázs a 7., a szerb színekben versenyző Mikhail Kajaia pedig a 15. helyen található. A 130 kilogrammosok között az újvidéki Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmének köszönhetően Lám Bálint a hatodik helyről a negyedik pozícióra lépett előre.

A világranglistákat ide kattintva lehet megnézni.

Frísz a vérét adta az Eb-aranyéremért (VIDEÓ)

Mint arról már tegnap beszámoltunk, a zentai Frísz Krisztián aranyérmes lett az Újvidéken zajló birkózó Európa-bajnokságon: a 33 éves versenyző a döntőben 3:1 arányban legyőzte a bolgár Ivo Szerafimov Angelovot, aki 2013-ban 60 kilogrammban világbajnoki és Európa-bajnoki címet gyűjtött be.