Az egy dolog, hogy az EU-szkeptikus UKIP nem kapott egyetlen képviselői mandátumot sem a csütörtöki nagy-britanniai rendkívüli választásokon, de nagyjából ez az egyetlen felhőtlenül jó hír az egész voksolással kapcsolatban. Vagy nevezzük úgy, hogy ez az egyetlen bizonyosság a mindent elborító bizonytalanság ködében?

Ugyanis a BBC pénteken reggel közzétett modellszámításai alapján a Konzervatív Párt 318, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 262 alsóházi mandátumot szerezhetett. Tehát Theresa May pártjának nincs abszolút többsége, a Munkáspártnak meg nincs annyi képviselője, hogy kormányt alakítson. Ráadásul az új összetételű alsóházban a többi párt összesített frakciólétszáma 14-gyel meghaladhatja a konzervatívokét, bár az észak-írországi unionista pártok hagyományosan a Konzervatív Párt szövetségesei.

Máris beindult a mémgyár

És ha ez nem lenne elég, a piacok is reagáltak a bizonytalanná vált helyzetre: a font pénteken reggel két százalékos veszteségben járt a dollárral és az euróval szemben egyaránt.

Az első elemzések szerint Theresa May vereséggel felérő választási győzelmet aratott, hiszen az előző összetételben a konzervatívoknak 330, a Munkáspártnak 232 képviselője volt. A konzervatív frakció létszáma az előrehozott választások bejelentésének idején, április 18-án 17-tel haladta meg a többi alsóházi pártcsoport együttes létszámát.

S már meg is érkeztek az első, a kormányfő lemondását szorgalmazó követelések. Theresa Maynek azonban, saját állítása szerint esze ágában sincs lemondani.

Ugyanis a matek azt mondja, hogy akár lehet is konzervatív kormánya Nagy-Britanniának: elvileg 326 képviselő kell a minimális kormánypárti többséghez. Tekintettel arra, hogy a köztársaságpárti Sin Fein hét észak-ír választókerületben nyert a szokásos öt helyett, képviselői azonban hagyományosan nem vesznek részt a parlament munkájában. Ez azt jelenti, hogy 322 képviselő is biztosíthatja a kormánytöbbséget, tehát Maynek elég lenne féltucatnyi más pártból bejutott képviselő támogatását biztosítani. Erre alkalmas az észak-ír unionista DUP is a maga 10 képviselőjével.

Ezért vannak most gondban a konzervatívok. Egyfelől, ugye, a választásokkal meg akarták erősíteni kormányzati pozícióikat, ami nem jött be. Másfelől meg Nagy-Britanniában egy ilyen szereplés után egyszerűen illik lemondani. Viszont a lemondás újabb bizonytalanságot szülne, ami különben sem idilli állapot, a brexit-tárgyalások kezdete előtt néhány nappal pedig egyenesen katasztrófa lenne.

Maradjunk annyiban, hogy nem könnyű így kormányozni.