Nagy Szebasztián április elején az ötödik helyen végzett a Szombathelyen megrendezett 23 éven aluliak Európa-bajnokságán a 66 kilogrammosok között, azonban pár napja biztossá vált, hogy a magyarkanizsai versenyző – a dopping-ellenőrzések után történtek miatt – bronzérmes lett!

A Nemzetközi Birkózó-szövetség (UWW) hivatalos tájékoztatása szerint az orosz Aszlan Viszatitovot az antidopping szabályok megsértése miatt utólag kizárták a versenyről és törölték az eredményeit, ami azt jelenti, hogy elvették az ezüstérmét is.

A dobogós helyeket illetően a korábbi harmadik, ukrán Kozub egy helyet lépett előre és Eb-ezüstérmes lett, a bronzérem pedig Nagy Szebasztiáné és a bolgár Dimitrové lett.

Vajdasági magyarok sikerei Európa sportpályáin

A sort a zentai Györe László nyitotta, aki szombaton megnyerte a horvátországi Abbáziában megrendezett futures tenisztornát. Györének ez volt a kilencedik ilyen rangú tornagyőzelme, s hogy a futures már nem az ő szintje, arról az abbáziai verseny is meggyőzhette a Györében kételkedőket, hiszen az egész tornán mindössze egy játszmát veszített el.