Aleksandar Vučić államfő, Igor Mirović a tartományi kormány elnöke, Pásztor István tartományi házelnök és Kyle Scott, az Egyesült Államok nagykövete szerdán ünnepélyes keretek közt adta át rendeltetésének a kisbajmoki ipari övezetben az Ametek vállalat új üzemét, ahol elektromotorokat gyártanak.

A rangos vendégeket Slobodan Anić, az Ametek szabadkai részlegének vezérigazgatója köszöntötte.

– Ez egy rendkívüli üzem, ahonnan rendkívüli termékeket fogunk nagyon rövid időn belül exportálni a világ számos pontjára. Tanulni szeretnénk, elsajátítani mindazt a tudást, amivel a 85 éves Ametek rendelkezik – mondta egyebek között a helyi részlegigazgató és bejelentette: a jövő iskolaévtől az Ametek alapítvány a Rotary klubbal közösen hat-hat, tehetséges, de szociálisan nehéz helyzetben lévő dikákot fog anyagi támogatásban részesíteni.

Timothy N. Jones, az Ametek elektromechanikai cégcsoportjának vezetője elmondta: 2012 előtt, mielőtt az Ametek bekebelezte volna a Dunkenmotoren vállalatot, sokan nem ismerték az ország népének kultúráját, hagyományait.  „De azóta már tudjuk, hogy Szerbiában szorgalmas és családcentrikus emberek élnek. Ugyanez jellemzi a 85 éve létező Ameteket is, és ezért döntöttünk úgy, hogy további beruházásokat létesítünk Szerbiában, amivel világpiaci jelenlétünket is erősítjük. A mexikói üzem az amerikai, a Shanghai-i üzem az ázsiai piacot látja el termékeivel, a szerbiai üzem pedig az EU piacának kiindulópontja lesz. Az Ametek világszerte, több mint harminc országban, százötven gyárüzemben mintegy tizenhat ezer dolgozót foglalkoztat” – ismertette Timothy N. Jones.

– Az USA belgrádi nagykövetsége hathatósan támogatja Szerbiában az amerikai befektetőket, mint ahogyan Szerbia gazdasági fejlődését is segíti. Ezért nagy öröm azt látni, hogy egy cég egyre többet ruház be és bővíti kapacitásait – kezdte beszédét Kyle Scott, az Egyesült Államok nagykövete, aki azt is elmondta: n agyon nagy jelentőséggel bír, hogy az Ameteknek Szabadkán komoly kutató és fejlesztő részlege van. Ez azt bizonyítja, hogy a szerbek műszaki és mérnöki szakértelme nem szűnt meg Tesla és Pupin után sem, hangsúlyozta a diplomata.

Pásztor István elsősorban szabadkaiként szólt az egybegyűltekhez. A tartományi parlament elnöke elégedettségét fejezte ki, amiért folytatódnak a közös programok Aleksandar Vučićtyal azt követően is, hogy államfővé választották.

– Szabadka valamikor erős ipari központ volt. Volt egy rendkívül erős gyárunk, amelyben elektromotorokat gyártottak, és amelyet meg is sirattunk. Nagyon örülök, hogy Szabadka most az újraiparosodás korát éli. Az Ametek terveinek megvalósításával nem csak munkahelyek nyílnak, itt nem csak a termékeket állítanak elő: ez egy új vízió, impulzus a szabadkaiak irányába. Nekünk elemi érdekünk, hogy Önök sikeresek legyenek és az is, hogy meggyőzzék partnereiket is: Szerbia és Szabadka jó hely a befektetések számára – mondta Pásztor István.

Igor Mirović, a vajdasági kormány elnöke hangsúlyozta: azzal, hogy az Ametek a tőkéjét Szabadkán fektetette be, az egész tartomány jól jár, hiszen a befizetett adóból a helyi, tartományi és országos költségvetésbe is több pénz jut, ebből pedig további beruházásokat lehet megvalósítani. Olyanokat, mint például a Népszínház felújítása vagy az Y elágazás megépítése.

Aleksandar Vučić köztársasági elnök, korábbi kormányfő gratulált az Ameteknek a tízezer négyzetméteres gyárcsanok felépítéséhez, mellyel a cég megháromszorozta a termelési kapacitásait. Beszédében kiemelte, hogy a szerb kormány ehhez a beruházáshoz nem nyújtott semmiféle kedvezményt. Az államfő köszönetet mondott az Ameteknek, amiért országunkban fektet be és partnereit is igyekszik rábeszélni, hogy jöjjenek hazánkba. Vučić azt mondta a cég vezetésének, hogy adjon fizetésemelést a dolgozóknak és megígérte azt is, hogy az Y elágazás 2019-ig elkészül.

Aleksandar Vučić a helyszínen egy ajándékot is kapott, amit az újságíróknak is bemutatott: Lebron James, az NBA kosárlabdajátékosának egy mezét.