Elveszítheti török állampolgárságát a tavaly júliusi puccskísérlet kiterveléséért Ankara által felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok, valamint további százhuszonkilenc, külföldön tartózkodó török, ha kilencven napon belül nem tér vissza Törökországba – határozott hétfőn a török belügyminisztérium.

 

A tárcának a hivatalos kormányzati közlönyben megjelent listáján szerepel a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két képviselője is, Tugba Hezer Öztürk és Faysal Sariyildiz. Ők feltehetően Európában tartózkodnak. A százharminc érintettel szemben terrorszervezetekkel kapcsolatos, illetve az alkotmányos rend megsértésével összefüggő bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást – jelentette a Magyar Távirati Iroda. Amennyiben idejében visszatérnek Törökországba, az állampolgárságuk megvonására indított eljárás véget ér.
Az ankarai vezetés Gülen Törökországban terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi hálózatát vádolja a tavalyi puccskísérlettel, a HDP-t pedig a Délkelet-Törökországban 1984 óta szakadár fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) támogatásáért teszi felelőssé. Miután a török törvényhozás tavaly nyár elején eltörölte a parlamenti képviselők mentelmi jogát, a HDP mintegy tucatnyi képviselőjét őrizetbe vették, később pedig előzetes letartóztatásba helyezték, beleértve a párt két társelnökét, Selahattin Demirtast és Figen Yüksekdag-t.
A török kormány a 2016. július 15-i puccskísérletet követően rendkívüli állapotot vezetett be az országban és azóta is keményen fellép a terrorszervezeteknek tekintett csoportok ellen. Az elmúlt tizenegy hónapban nagyjából ötvenezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba és körülbelül százötvenezer ellen indult eljárás, köztük vannak katonák, rendőrök, bírák, ügyészek, egyetemi tanárok, üzletemberek, újságírók és minisztériumi alkalmazottak is. Több mint százezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából.
Törökország az Egyesült Államokat és a nyugat-európai országokat is többször arra szólította fel, hogy adják ki a török igazságszolgáltatás elől elmenekült „terroristákat”. A török alkotmány értelmében megfosztható állampolgárságától az, aki a nemzeti hűséggel összeegyeztethetetlen bűncselekményt követ el.